Csütörtökön éjszaka a horvát főváros Jarun nevű negyedében lezuhant egy azonosítatlan repülő objektum, közölte a jutarnji.hr.

Éjszaka 23 óra körül a Száva melletti egyetemista otthon közelében hatalmas robbanás rázta meg a környéket. A rendőrséghez számos bejelentkezés érkezett, hogy a Jarun negyedben detonációt hallottak, miután a levegőből lezuhant egy eddig még nem azonosított objektum.

A helyszínre kiérkező rendőrök a Jarun utcában egy krátert találtak, az utca tele volt törmelékkel, a tágabb helyszínen pedig, szintén polgári bejelentés nyomán két ejtőernyő is előkerült.

A rendőrség körbe kerítette a helyszínt, ahová senkit sem engednek be. Azt leszámítva, hogy néhány közelben parkoló autó megrongálódott, esetleges sérültekről nem adtak tájékoztatást.

A rendőrség azonnal arra intette a sajtót, hogy a történtekről felelősen tájékoztasson, és kerülje a téves információk közlését, a polgárokat pedig arra kérték, hogy a közösségi oldalakban ne tegyenek közzé semmilyen fényképet, vagy egyéb felvételt.

A horvát lap értesülései szerint a helyszínre kiérkező szakemberek a radioaktív sugárzás mértékét is megmérték, ám nem tapasztaltak semmilyen növekedést.

Nem hivatalos értesülések szerint a lezuhant légi jármű darabjain vörös csillag, és cirill betűs, orosz nyelvű felirat volt olvasható. Ezt az információt hivatalosan nem erősítették meg, ám a helyszínelés alatt mindenki erről beszélt.

A jutarnji.hr számára nem hivatalosan ugyan, de az illetékesek megerősítették, hogy az egyetemista otthon körül talált darabok egyértelműen valamilyen repülőalkalmatosságból származnak, de egyelőre még nem lehet tudni, hogy pontosan mi történt.

A visszavonuló tűzoltók helyére rövidesen megérkeztek a katonai rendőrség egységei.

A horvátországi katonai és civil repülési ügynökségek közölték, hogy ők egyetlen járművüket sem vesztették el.

A rendőrök a teljes területet körbekerítették (Fotó: Jutarnji/Silvija Novak)