Nemcsak termékek, szolgáltatások terén is bajba kerülhet Oroszország, egymás után jelentik be az óriáscégek kivonulásukat vagy tevékenységük felfüggesztését. A nagy könyvvizsgáló cégek, pénzügyi szolgáltatók is léptek, szombattól pedig orosz nagybankokat kapcsoltak le a SWIFT rendszerről.

Az, hogy nagy hollywoodi filmstúdiók jelentették be korlátozásaikat Oroszországban, nem valószínű, hogy földhöz vágja Putyint, viszont egyre komolyabb elszigetelődésben találja magát lassan minden mást illetően.

A SWIFT rendszerből való kizárás egyelőre hét orosz bankot érint. Mivel még sosem fordult elő, hogy egy ekkora országot, ekkora gazdaságot kizártak egy nemzetközi pénzügyi  rendszerből, nem lehet megmondani, hogy a döntés milyen következményekkel fog járni a világ többi gazdaságára, országára nézve.

Három pénzügyi óriás, a Visa, Mastercard és American Express már bejelentette, hogy felfüggeszti működését Oroszországban. Az orosz bankok által kibocsátott kártyák nem fognak működni ezen hálózatokon. A PayPal sem működik már az országban.

Az LVMH az a cégcsoport, amelyhez olyan luxusmárkák tartoznak, mint a Louis Vuitton, Bvlgari, Dior, Fendi, TAG Heuer, Dom Pérignon, Hennessy vagy a Tiffany. A luxusóriás minden boltját bezárta Oroszországban.

A Prada, Puma, Adidas, Chanel, Hermés, Nike is hasonló tépéseket tett. Az Inditex fast-fashion hálózat (hozzájuk tartozik a Zara, Pull&Bear, Bershka, Massimo Dutti) is felfüggesztette üzleti tevékenységét. A H&M csoport és a Levi’s is követte példájukat. Kozmetikai óriások közül eddig a L’Oreal és az Estée Lauder tett bejelentést.

Az Ikea is szüneteltet minden gyártási és szállítási tevékenységet Oroszországban. Ezentúl a Lego is hiánycikk lesz az oroszoknál.

A PwC könyvvizsgáló és gazdasági tanácsadó cég, 156 országban van jelen. A világ legnagyobb könyvvizsgáló cégeinek egyike. Mellettük a KPMG és az EY is közölte, hogy orosz irodáik kilépnek a hálózatokból, a KPMG Fehéroroszországgal is megszakítja kapcsolatait.

A Disney, Warner Bros és Sony filmstúdiók nem mutatnak be új filmeket Oroszországban. A Netflix médiaszolgáltató sem érhető el ezentúl.

Az olaj- és gázipari óriások közül az ExxonMobil és a BP vállal komoly veszteségeket, de inkább megszakítja az együttműködést az oroszokkal, a Shell üzleti megfontolásból még hezitál. A Shell is azt jelentette, amint megoldják finomítóikba az utánpótlást, végeztek az oroszokkal. A Total is leállította az orosz olaj vásárlását, még egy németországi finomítójuk van függőségben az oroszoktól.

A járműipar területéről a Harley-Davidson, a General Motors, a Daimler Truck és a Volvo is felfüggesztéssel élt.

Az Apple, az Amazon, IBM is leállt, a TikTok internetes alkalmazás és a Spotify is korlátoz.

Talán az élelmiszeripar területén leglátványosabb a helyzet. A McDonald’s döntött először, 850 egységének bezárását jelentette be. 62 ezer alkalmazottjukat egyelőre még nem bocsátják el. A Coca-Cola és a Pepsi után a Burger King, Starbucks, Unilever is lelépett, a Yum! Brands-hez tartozó KFC, Taco Bell és Pizza Hut sem maradt ki a sorból. A Procter& Gamble, Nestle, Kraft után még várhatók a következők.

Látható tehát, hogy nem egyszerűen arról van szó, az oroszok majd Lego helyett mással játszanak vagy hamburger helyett pelmenyit esznek holnaptól. Komoly korlátozásokkal néznek szembe a mindennapjaikban ezentúl.

Távozás – ideiglenesen, vagy örökre? Elveszítik munkahelyüket a multinacionális cégek oroszországi alkalmazottai (Infografika: Statista)