Tizenkilenc évvel ezelőtt ezen a napon gyilkolták meg Zoran Đinđić egykori szerb miniszterelnököt, a Demokrata Párt elnökét a szerb kormányépület előtt. Đinđićnek aznap fontos döntést kellett volna meghoznia, elfogatóparancsot kellett volna jóváhagynia az úgynevezett zimonyi klán tagjai ellen. A gyilkosságot követően, 2003 augusztusában 44 ember ellen emeltek vádat Đinđić meggyilkolásával kapcsolatban. Az elítéltek 2007-ben összesen 378 évnyi börtönbüntetést kaptak.

Zoran Đinđić mandátuma alatt indult el a társadalom demokratizálódási folyamata, valamint gyökeres gazdasági és szociális reformok történtek az országban.

2022. március 12-én az ellenzék és a hatalom képviselői is megemlékeztek a meggyilkolt kormányfőről. Ana Brnabić szerb kormányfő, és a kormány tagjai koszorút helyeztek el a Đinđić emlékére emelt emlékműnél, a gyilkosság helyszínén.

Az ellenzék tagjai a Jogi Egyetem épülete előtt kezdték meg a Séta Zoranért elnevezésű megemlékezést. A rendezvényen jelen volt Dragan Đilas, Marinika Tepić, Zoran Lutovac, Janko Veselinović, Borko Stefanović, Zoran Alimpić és mások. Részt vett a megemlékezésen Zoran Đinđić egykori sofőrje, Aleksandar Bjelić is. A gyülekezést követően sétával emlékeztek a kormányfőre, majd 11 óra 25 perckor Zoran Đinđić sírjánál helyezték el a kegyelet virágait.

A helyszínen a politikusok mellett sok polgár megjelent, akik szerint a megkezdett reformokat nem lenne szabad félbehagyni. A többség szerint nem történt előrelépés Szerbia demokratizálódásában.

Zoran Đinđić meggyilkolásának politikai hátterét soha sem derítették fel.

Séta Zoranért (Nova.rs-Nemanja Jovanović)