Tíz évvel ezelőtt, a dreai és a hajdújárási intézményeket követően Óbecsén is megkezdte működését a Poverello Alapítvány által működtetett Lurkóház, amely az elmúlt egy évtized alatt közel 80 gyermekről viselt gondolt. A jubileumi ünnepség március 12-én az óbecsei Szent Antal templomban megtartott ünnepi szentmisével kezdődött, majd a Lurkóházban bemutatott alkalmi műsorral folytatódott.

– Beváltotta a reményeket az óbecsei Lurkóház: mellénk álltak azok a támogatók, akik lehetővé teszik itt a mindennapi életet, a  német ferencesek pedig a bécsi Franzhilf szervezet által támogatnak bennünket évről évre, ami a bérek kifizetését teszi lehetővé, de a ház megvásárlását és berendezését is ők tették lehetővé. A legfontosabb, amit a gyerekek itt kaphatnak, az a szeretet és az elfogadás. Attól, amit itt ők megtanulnak, más emberré válnak, és megnyílik előttük a jövő – nyilatkozta dr. Harmath Károly ferences rendi atya, a Poverello Alapítvány alapító-igazgatója.

A gyerekek egy kis műsorral is kedveskedtek a vendégeknek, Rácz Kolompár Alen például azt a fogalmazását olvasta fel, amely arról szól: miért jó Lurkóházasnak lenni.

– A nővérem is idejárt, és itt van a kisöcsém is. Ebédet kapunk, segítenek a tanulásban, kirándulni járunk, a szabad időnkben pedig játszhatunk is. Nagyon szeretek ide járni – mondta el érdeklődésünkre Alen.

Az eseményt őexellenciája Luciano Suriani, a Szentszék belgrádi nunciusa, Patrik testvér, a német és osztrák ferencesek Franz-Hilf nevezetű bécsi szervezetének az ügyvezetője, valamint Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is megtisztelte jelenlétével.

 A Lurkóház védencei ünnepi műsort tartottak (Fotó: King Stúdió)