A Szerb Haladó Párt eddig (SNS) legalább 600 ezer eurót fektetett be a televízióban és a Facebookon megjelenő hirdetésekbe – derül ki a Transparentnosti Srbija (TS) választási kampányfinanszírozásról szóló jelentéséből.

A szervezet szerint a 2022-es szerbiai elnök- és parlamenti választásokra minden eddiginél nagyobb összeget, mintegy 15,7 millió eurót különítettek el a költségvetésből – írja a Danas.

A kampány első három hetében azonban ennek a pénznek kevesebb, mint 10 százalékát költötték el, és a legaktívabban a Szerb Haladó Párt (SNS) kampányolt ezidáig.

A TS jelentésében felhívják a figyelmet arra, hogy a közösségi oldalakon jelentősen megnövekedett a kampánycélú reklámok száma, amelyet a televíziós reklámokkal ellentétben nem szabályoz törvény, hiszen az internetes kampány nem korlátozott, mint a tévécsatornák kampányai. Az SNS élt ezzel a lehetőséggel, és több mint 40 ezer eurót költött a választások kihirdetése előtti két hónapban a reklámokra, ami a TS szerint nem fog látszani a kampány költségeiről szóló jelentésben.

A kampány első három hetében csak az SNS sugárzott hirdetéseket a tévécsatornákon, pedig akkor már tíz további választási lista is ki volt hirdetve – állítja az ügynökség.

Hozzáteszik, ez összefügghet azzal, hogy a legtöbb párt nem rendelkezik jelentősebb anyagi forrásokkal, a költségvetési támogatást pedig csak öt nappal a választási résztvevők listájának kihirdetése után kapják meg.

A TS becslései szerint az SNS-hirdetések összértéke abban az időszakban 61-86 millió dinár (517-728 ezer euró) között mozgott.

A 15,7 millió euróból, amelyet idén a választási kampányra szán az állam, még azok a pártok és koalíciók is kapnak 588 ezer eurót, amelyek nem érik el a választási küszöböt, de a szavazatok legalább egy százalékát megszerzik.

Azok a pártok, amelyeknek van elnökjelöltje, és sikerül átlépniük a bűvös három százalékot, összesen 738 ezer eurót kapnak a kampányra, a 30 mandátumot szerzők pedig 1,15 millió eurót kapnak.

Ha egy lista megszerzi a mandátumok felét a közgyűlésben, jelöltje pedig nyer az elnökválasztás első fordulójában, akkor akár 7,64 millió eurót is kaphat a költségvetésből.

A korábbiaktól eltérően az idei választási kampányt eddig leginkább az jellemezte, hogy a pártok a közösségi oldalakon és az interneten keresztül népszerűsítik magukat.

Az SNS mellett eddig a Dveri, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Moramo koalíció is több ezer eurós online kampányt bonyolított le.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)