Helyi idő szerint szerda késő este erős, 7,3-as erősségű földrengés rázta meg a Japán északi részén fekvő Fukusima partjait, ami miatt szökőárriadót rendeltek el, írja a Telex.hu. A Japán Meteorológiai Ügynökség szerint a rengés 60 kilométerrel a tenger alatt történt.
A rengés megrázta nemcsak Japán északi részét, de a keleti partvidék szinte egészét, így Tokiót is.
A meteorológiai ügynökség cunami-riasztást adott ki, ugyanis előrejelzéseik szerint akár egy méter magas árhullám is jöhet Fukusima és Mijagi prefektúrák egyes részein. Az NHK japán tévé híre szerint egyes területeket már el is ért a cunami.
A Tokyo Electric Power Company már jelezte, hogy a dolgozók ellenőrzik az esetleges károkat. Az energiaipari vállalat üzemelteti azt a Fukusima Daiicsi Erőművet, ami a 2011-es földrengés és szökőár miatt egyes részein leállt, mivel károk keletkeztek a hűtési rendszerben.
Nemrég emlékeztek meg a 11 évvel ezelőtti szökőárkatasztrófa 11. évfordulójáról: Japán keleti partját 2011. március 11-én 9-es erősségű földrengés rázta meg. A szökőár akkor több mint 19 ezer ember halálát okozta, a fukusimai erőműben keletkezett kár és a nukleáris sugárzás veszélye miatt pedig több mint 160 ezer embert kellett kitelepíteni, több tízezren azóta se térhettek vissza korábbi lakóhelyükre. Nemrég a japán legfelsőbb bíróság történelmi ítéletben kötelezte az állami energiavállalatot, hogy fizessen kártérítést a fukusimai lakosoknak.
(Fotó: Beta / AP)