Az, aki nem fizet ki valamilyen szabálysértési büntetést, nem kaphatja vagy hosszabbíthatja meg a vezetői engedélyének érvényességét, de a legrosszabb esetben akár az országhatárról is visszafordíthatják. Annak ellenére, hogy hat éve működik és elérhető a ki nem fizetett büntetések jegyzéke, sok ember ma sem tudja, hogyan ellenőrizze van-e tartozása.

A Szerbiai Rádió és Televíziónak nyilatkozó férfi elmondta, új címre költözött, a büntetések viszont a régi címére érkeztek, így nem is tudott róluk, emiatt pedig nem tudta bejegyeztetni az autóját.

A felhatalmazott, műszaki vizsgálatokat végző cégnél azt mondják, gyakran megtörténik, hogy a polgárok meglepődnek, amikor közlik velük, hogy  a rendszer nem engedi az autójuk bejegyzését, mert valamilyen szabálysértést követtek el és nem törlesztették a büntetést.

“Ez lehet egy parkolási büntetés, gyorshajtás, más szabálytalanság. Amint rendezik a tartozást, bejegyezhetik a járművüket”, mondta Živko Marković, az egyik ügynökség tulajdonosa.

Nyár folyamán előfordul, hogy nyaralásra induló családokat fordítanak vissza a határról, mindennek az oka pedig az, hogy vannak városok, ahol a Parkolási Közvállalat, illetve a kommunális rendőrség papíralapú értesítést nem hagy az autón a büntetésről, hanem azt csupán címre küldi ki.

Ez azt jelenti, hogy ha a címünkre nem is érkezik meg azonnal a szabálysértésről szóló értesítés, az ettől függetlenül az elkövetéstől számított 15 napon belül érvénybe lép, így érdemes az Igazságügyi Minisztérium honlapján lévő regiszterben ellenőrizni, hogy van-e olyan büntetésünk, amit esetleg nem fizettünk ki.

A regiszter (Printscreen)