Az Európai Unió vezessen be teljes kereskedelmi tilalmat Oroszországgal szemben – javasolta Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, tudatta a Reuters.
Lengyelország azt kezdeményezte, hogy a Moszkva elleni, már elfogadott szankciócsomagot mielőbb egészítsék ki teljes kereskedelmi blokáddal, amibe beletartoznának a tengeri kikötők is, amellett, hogy tartalmazná a szárazföldi kereskedelem tilalmát. „Oroszország kereskedelmének teljes blokád alá vonása még inkább mérlegelésre kényszerítené Oroszországot; nem lenne-e jobb, ha véget vetne ennek a kegyetlen háborúnak” – mondta Morawiecki.
Morawiecki a hét elején Petr Fiala cseh és Janez Janša szlovén miniszterelnökkel együtt Kijevbe utazott, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel egyeztettek. Ezt követően pénteken Lengyelország bejelentette: a NATO legközelebbi csúcstalálkozóján hivatalosan is javasolni fogja az ukrajnai nemzetközi békefenntartó misszió felállítását.
A misszió tervezetét a lengyel nemzetvédelmi miniszter már bemutatta a NATO-tagállamok illetékes minisztereinek rendkívüli brüsszeli ülésén.
A nemzetközi humanitárius és békefenntartó misszióra előzőleg Jaroslaw Kaczynski tett javaslatot kedden, aki ugyancsak elutazott Kijevbe a lengyel, a cseh és a szlovén kormányfővel.
Ukrajna ügyében Lengyelország nagyon aktív a NATO és az Európai Unió fórumán – hangoztatta Morawiecki egy pénteki sajtóértekezleten, hozzátéve: az, ami még egy héttel ezelőtt lehetetlennek tűnt, néhány nap elmúltával elfogadhatóvá válik.
„+Amikor a bombák most a lengyel határhoz egyre közelebb zuhannak le, mi ezzel fogunk érvelni, akár Volodimir Zelenszkij ukrán elnök legprogresszívabb javaslatait, akár a mi, Kijevben megfogalmazott javaslatainkat illetően” – utalt a lengyel kormányfő a Lemberg (Lviv) térségét pénteken ért rakétatámadásra, valamint a repüléstilalmi övezet ukrán javaslatára is.
Oroszországnak tudnia kell, „hogy nem büntetlen, hogy egy szuverén állam, amilyen Ukrajna, jogosult különféle jellegű missziók meghívására a területe védelme, a nők, gyermekek, kórházak, bölcsődék védelme érdekében” – jelentette ki Morawiecki.
Kaczynski javaslata kapcsán Ned Price amerikai külügyminisztériumi szóvivő azt mondta: az Egyesült Államok el akar kerülni mindent, ami meghosszabbítaná az ukrajnai háborút, az amerikai katonai jelenlét pedig a konfliktus elmélyítéséhez vezethetne.
A német sajtó szerint a békefenntartó misszió javaslatát Olaf Scholz német kancellár elutasítja.
Morten Bodskov dán védelmi miniszter viszont pénteken jelezte: a dán kormány kész katonákat küldeni az ukrajnai békemisszió keretében.
Jana Cernochová cseh védelmi miniszter pénteken Pozsonyban a szlovák hivatali partnerével közös sajtóértekezleten elmondta: kész a lengyel javaslat megvitatására, valamint a nemzetközi joggal összhangban lévő, akár „nem megszokott” megoldás keresésére.
Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszter azt közölte: meg szeretné várni a javaslat részleteit.
A NATO-tagországok állam-, és kormányfői csütörtökön tartanak értekezletet Brüsszelben.
Jaroslaw Kaczynski , Petr Fiala, Janez Janša, Mateusz Morawiecki és Volodimir Zelenszkij Kijevben
Forrás: AFP