Albin Kurti, Koszovó miniszterelnöke arra szólította fel a koszovói szerbeket, hogy ne vegyenek részt a pénteki tüntetéseken, amelyeket azért tartanak majd, mert Koszovóban nem lehet majd szavazni az április 3-i szerbiai választásokon, írja szerdán a Beta hírügynökség.

– Láttam tegnap este, hogy Szerbiában ülésezett a Nemzetbiztonsági Tanács, ma pedig azt az információt kaptam, hogy péntekre tüntetéseket szerveznek. Szerintem nincs miért tüntetni ebben a témában. Engedjék meg, hogy arra szólítsam fel a szerbeket, hogy ne szervezkedjenek, és ne vegyenek részt a tiltakozásokon – mondta.

Kurti beszélt a levélben történő szavazás lehetőségéről is. Mint mondta, a választások megszervezéséről folytatott tárgyalások során Koszovó jelezte, lehetséges megoldásnak tartja a levélben történő szavazást, de ezt Szerbia ellenezte, mondván, ez nem engedélyezett.

A miniszterelnök úgy véli, Štrpci polgármesterének nem kellett volna részt vennie a szerb Nemzetbiztonsági Tanács ülésén, valamint arra szólította fel az illetékeseket, hogy kezdeményezzenek vizsgálatot annak ügyében, hogy hogyan kerültek az ülésre koszovói rendőrök is.