Szombatra virradó éjszaka a niši Klinikai Központban elhunyt az a 11 éves kislány, aki a Lebane községhez tartozó Šilovo faluban ütött el egy autó március 15-én. A Volkswagen Sharan típusú gépjárművet egy 74 éves férfi hajtotta, írja a Nova.rs.

Szombat reggel elhunyt az a 6 éves piroti kislány is, akit a lebanei baleset után néhány nappal később ütött el egy autó.

A 11 éves lányt az iskolája környékén érte baleset, gépi lélegeztetőn volt a súlyos fejsérülések miatt. A Volkswagen sofőrje ellen közlekedésbiztoság elleni súlyos vétség miatt indítottak eljárást.

A piroti baleset szemtanúi arról számoltak be, hogy a kislány rágógumit vett az egyik boltban, onnan pedig elindult hazafelé, amikor elütötte az autó.

– Hallottam egy puffanást, majd láttam a levegőben a gyereket és azt, ahogyan beüti a fejét a betonba – mondta a baleset után az egyik szemtanú.

A kislányt akkor sikerült újjáéleszteni, Nišbe szállították, de az orvosok igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét, írja a hírportál.

(Fotó: N1 illusztráció)