Bár elmondása szerint verset írni lehet úgy, hogy hetente mindössze egy órát szánjunk rá, azért tudjuk, hogy ez nem ilyen egyszerű. Feltárni a test rejtelmeit, lemezteleníteni a gondolatainkat, összerendezni őket, és őszintén vallani egy taburól nagy kihívás, az írónak azonban ez a feladata. A zentai Kormányos Ákos Töredezettségmentesítés kötete egy éve jelent meg, elnyerte a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat, ráadásul emellett már a harmadik kötete készül.
Elsősorban beszéljünk az ösztöndíjról, és hogy mit foglal ez magában?
– A Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj egy ösztöndíjnak nevezett díj. Az a különbség az én olvasatomban a díj és az ösztöndíj között, hogy az utóbbit egy készülő munkára kaphatja el a szerző, azzal, hogy egy év múlva be kell mutatnia a munkát, a díjat azonban már meglévő munkáért ítélik oda. A Töredezettségmentesítés verseskötetemmel, könyvemmel nyertem el idén a díjat, amely az egyik legnívósabb, fiataloknak adható díj. Már a Paraván kötetem is felkerült a listára, azonban akkor nem kerültem be az első háromba, és nem is nyertem. Most igen, és másfél hónapig tartott, mire ezt feldolgoztam. Mivel ez egy díj, így nem kell bemutatnom a munkámat egy év múlva, elvileg kiérdemelte a könyv. Egyrészről pénzjutalom jár vele, ezenkívül pedig egy-egy hónapot tölthetek Németországban, Berlinben és Stuttgartban. Itt két kulturális intézmény vár engem, a díj mottója, leírása is az, hogy ezzel a díjjal szeretnének a fiatal alkotóknak egyévnyi teljes szabadságot biztosítani arra, hogy a munkásságukra tudjanak koncentrálni. Persze, ha az ember már ott van ezekben az intézményekben, óhatatlanul is bemutatkozik az ottani közösségnek, sőt talán fordítanak is a művekből, de ez még a jövő zenéje. Hatalmas lehetőség és megtiszteltetés ez.
Már az előző köteted is felkerült erre a listára. Milyen érzés volt látni, hogy az új köteted nemcsak hogy bekerült az első háromba, de nyert is? Hogy érzed, nagy a különbség a két kötet között, erősebbnek látod a második köteted?
– Ez a díj azért is jelent sokat, mert az első kötetem rebellisebb volt, és a magyar irodalmi életben sokan támadták, több negatív visszajelzést kaptam. Sőt, voltak indokolatlan ütések is, mert a testről, a szexualitásról és az agresszióról szólt a Paraván. Mostohának kezdtem érezni magam az irodalmi életben, amikor viszont láttam, hogy benne van a kötet a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj top 10 listájában, ez nagyon jelentős volt, hiszen ez önmagában felért egy jó kritikával. Ezt a díjat ugyanis három ember válogatja, Parti Nagy Lajos, Szilasi László és Keresztury Tibor, aki egyben fővédnöke és elnöke is a bizottságnak. Jólesett szakmailag benne lenni ebben a válogatásban. Számítottam rá, hogy abban az évben nem nyerek. ATöredezettségmentesítés azt gondolom, hogy valóban erősebb kötet, nyilván második kötetem ez, kiforrottabb, másrészről magabiztosabbnak éreztem. A magyar irodalomban nincs nagy kultúrája a testpoézisnek, legalábbis nem annak, amely a Paravánban olvasható. Amikor azt írtam, nálam sokkal régebb óta alkotó irodalmi emberek figyelmeztettek arra, hogy azért az ilyen agressziónak, szexualitásnak nincs nálunk hagyománya, ez azonban nem akadályozott abban, hogy mégis megírjam. A Töredezettségmentesítés mégis jobban megtalálta a helyét az irodalmi életben.
Fontos, hogy valaki olyan köteteket írjon, amelyeket el lehet helyezni az irodalmi életben, vagy inkább a bátor témavállalás híve vagy?
– A kettőt lehet együtt csinálni. A Paraván egy kicsit vakfolt ebben a tekintetben. Óhatatlanul kapcsolódni kell a hagyományokhoz, az irodalomban pedig különösen. Egyszerűen van egy olyan irodalmi hagyomány, amelyet be kell építeni az alkotásba. Nem lehet úgy testpoézist írni, hogy Nemes Z. Máriót nem olvasott az ember, mert az szakmaiatlan. Kommunikálni kell más szerzőkkel, kortársakkal és nem kortársakkal egyaránt. A Paraván is kommunikált, de ott el vannak vágva a szálak, mintha nem akarná észrevenni az irodalmi életet, és az irodalmi élet sem akarja észrevenni ezt. A Paraván olvasható lenne Hajas Tibor felől, de egy kritikában sem került elő az ő neve. Egyszerre lehet bátorként belemenni olyan témákba, amelyek nem újak, de mégis nehéz őket olvasni, értelmezni.
Egy éve jelent meg a kötet. Hogyan látod, a második kötetednek milyen a fogadtatása?
– A Töredezettségmentesítés egy, a mozgássérültségről szóló kötet, ennek a témának jelenleg van tere. A politikailag korrekt témák eleve jó pozícióban vannak. Nem szerettem volna meglovagolni ezt a hullámot, azonban lehet, hogy ez is hozzájárult a sikerhez, hiszen ez egy olyan téma, amely fontos, és sokat is beszélünk róla. A díjon túlmenően a szakmai visszajelzések is jók, vannak negatívak is, de azok másak, mint amilyeneket a Paravánnál kaptam. A kritikák még most fognak csak érkezni.
Az első kötetedben is tabuval foglalkoztál, a második kötetedről ez szintén elmondható. A jó kritikák mögött állhat az, hogy az olvasók szívesebben olvasnak erről a taburól, mint a szexualitásról?
– Figyelmeztetnem kell magamat arra, hogy pszichológus vagyok, és óhatatlanul könnyű azt mondanom, hogy akinek a Paraván nem tetszett, annak biztosan gondja van a saját szexualitásával. Ez nyilván belemagyarázás, de biztos, hogy egy-két esetben igaz is lehet. Bár ezek nehéz kérdések, úgy gondolom mozgássérültként és pszichológusként, hogy a mozgássérültségről tabuként könnyebb Magyarországon beszélni, mint a szexualitásról és az ezzel kapcsolatos agresszió tabujáról. Ennek biztosan van köze ahhoz is, hogy ez a téma máshogy jelenik meg, és máshogy érint minket.
Készül a harmadik köteted, mit lehet erről tudni elöljáróban?
– Érdekes, hogy a három kötetem három teljesen más témáról szól, és más stílusban is íródott. Kaptam visszajelzéseket azzal kapcsolatban, hogy eltérőek ezek a kötetek, teljesen más mind a három, erre büszke is vagyok. Attól, hogy más, még lehet ezeket egybe is olvasni. A Légzéstechnikák kötet egy szerelmi líra lesz a szó hagyományosabb értelmében véve. A Paravánra is mondták, hogy szerelmi líra, aminek én örültem, de ott a szerelem nem abban a formában jelent meg, ahogy megszoktuk. A Légzéstechnikák hagyományosabb módon jeleníti meg a szerelmet, lágy érzelmekről szóló szerelmi líra lesz.
Írtál már drámát, készül a harmadik köteted, próbálkozol a különböző stílusokkal, hiszen prózát is próbálsz írni. Hogyan tekintesz ezekre a váltásokra, keresed a hangod, vagy az már megvan, és csak más tónusokat használsz?
– Ezen nem gondolkodtam még, nem ragaszkodom ahhoz, hogy legyen egy hangom. Próbálkozom, és ha az olvasó örömét leli benne, akkor örülök. Más megközelítésből azonban drámaíróként egyáltalán nincs hangom. Egy drámám van, amelyet Kállai Ákos rendezésében bemutattak, a Raktárépület, ezzel díjat is nyertem, de itt a kivétel erősíti a szabályt. A prózámmal kapcsolatosan elmondható, hogy a verseim is elég prózaiak, így az nem annyira különbözik a versektől.
Az írás mellett doktori képzésre is jársz, és dolgozol is. Honnan van kapacitásod arra, hogy több lábon állj, és ne égj ki?
– Egyrészről a következő időszakban ez változni fog, hiszen ez tarthatatlan. Dolgozom a szegedi klinikán, doktorizom, írok is. Mindig valamit a háttérbe szorítok, leginkább a doktori képzés sínylette meg ezt az időszakot. A klinikát nem lehet háttérbe szorítani, hiszen a beteg az első, de közben kijött három kötetem is. Újra kell ezt gondolnom. Prózát ezért nem is írtam eddig, hiszen a verseket prózajellegűen lehet heti egy órát is írni, foglalkozni velük, azonban a prózát nem lehet így művelni. Az erőt onnan merítem, hogy mindent szeretek, amit csinálok, és akarom is csinálni. A következő időszak arról fog szólni, hogy megtaláljam az egyensúlyt ezek között, hogy sem testileg, sem lelkileg ne égjek ki.
Kormányos Ákos: Figyelmeztetnem kell magamat arra, hogy pszichológus vagyok, és óhatatlanul könnyű azt mondanom, hogy akinek a Paraván nem tetszett, annak biztosan gondja van a saját szexualitásával
