Az Európai Év Fája verseny idén azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az Oroszország által nevezett fát kizárták a döntőből. A szerencsétlen fa már meg sem érte a kizárását.

A múlt héten bejelentett eredmények szerint a nyertes a lengyelországi Dunin Tölgye lett, második a spanyol Conxo’s Banquet erdei tölgy, a harmadik helyet is egy tölgynek osztották ki, a portugálok nagy paratölgye kapta.

A lengyel aranyérmes kocsányos tölgy 400 éves, a Bialowieza erdő örzője nevet viseli. A Bialowieza erdő Lengyelország és Fehéroroszország határánál helyezkedik el, Európa legnagyobb lombhullató és vegyes őserdője, amely a kontinenst egykor borító őserdőből megmaradt. Lakói közül legérdekesebb az európai bölény. A természetvédelmi terület a világörökség részét képezi.

Magyarország általában kiválóan szerepel a döntőben, többször volt már aranyérmes. Idén kevésbé sikerült a közönség tetszését elnyerni, a debreceni Csokonai Színház csüngő japánakácai a tizedik helyre futottak be.

A versenyből kizárt oroszországi fa a híres Szpasszkoje-Lutovinovo birtokon élt, ez volt a Turgenyev család birtoka és az író állítólag maga ültette a tölgyet.

A hivatalos közleményben a szervezők hangsúlyozzák, hogy a lépés nem az orosz emberek ellen irányul. Nagyra értékelik az ország minden olyan polgárát, aki szabad civil társadalom és a természet védelmére törekszik. „Nem nézhetjük azonban tétlenül az orosz vezetés példátlan agresszióját egy szomszédos ország ellen” – magyarázza döntését a szervezet.

A közönségszavazatok alapján az orosz Turgenyev fa egész jól állt, a negyedik hely körül volt, amikor úgy döntöttek, visszavonják a versenyből. A zsűri a szavazás lezárta után jelentette be, hogy csatlakoznak a nemzetközi erőfeszítésekhez, amelyek már a sport- és kulturális életben is igyekeznek elszigetelni Oroszországot.

A 198 évesre becsült Turgenyev tölgy már meg sem érhette a kizárását, a verseny vége előtt áldozatul esett egy viharnak.

A kizárt fa: Turgenyev-tölgy (Fotó: treeoftheyear.org)

A kizárt fa: Turgenyev-tölgy (Fotó: treeoftheyear.org)

Az Európai Év Fája kampányt Csehország találta ki 2002-ben. A versenyben nem a legnagyobb, legszebb vagy legöregebb fát keresik, hanem olyat, amelyiknek van története, az adott település és közösség számára valamiért fontos, és lehetőleg őshonos. A szervezők célja, hogy ráirányítsák a figyelmet a fák kulturális és természeti értékeire. Az indulókat minden országban szakmai zsűri választja ki, majd a közönség szavazatai döntenek, a győztesek pedig bekerülnek az európai döntőbe.

A lengyel nyertes: Dunin Tölgye (Fotó: treeoftheyear.org)