Születésünk első napjától szükségünk van hősökre. Első pár évben apu, anyu teljes mértékben kielégíti a babuci szükségleteit. De két-három év múlva a kisdednek, már vágyai vannak egy kicsit más típusú hősökre. Meg is találja ezeket a felolvasott mesékben, rajzfilmekben, báb előadásokban. Mikor elemibe kezd járni a bakfis, hősök palettáját: sportolók, színészek, énekesek veszik át. Nagykorúvá válva, ezeket a hősöket követik jobb esetben: a híres tudósok, művészek, szakemberek, történelmi személyek. A rosszabb esetben, hőspótlok lehetnek: az utcai bandák és vezérei, drogfüggő haverok, kétes újgazdagok, vonzó külsejű „celebek”.

Mindenesetre kevés olyan személy létezik, kinek ne lenne szüksége valamilyen hősre, amelyre szeretne hasonlítani. De vajon miért van szinte mindenkinek ilyen nagy szüksége a hősökre? Talán azért, mert mindenki időről időre el szeretne szakadni a szürke bizonytalan hétköznapjaitól, és magát is hős vagy szuperhősként szeretné elképzelni. Mindenki mélyen magában, ha nem is akarja elismerni, tudja, hogy halandók és sérülékenyek vagyunk. Életünk egy pillanat alatt 180 fokot változhat. Ezért jó, hogy léteznek hősök, de nem csak a könyvek oldalain, vagy a mozivásznon.

A modern kor „homo internetikusza” a hatalmas kínálat mellet egyre nehezebben találja meg a maga, vágyva várt igazi hősét. Igaz, hogy szerteágazó események, háborúk, filmek, sorozatok, dokumentumfilmek tömkelege vehető le a „netről”, de valahogy a bőség zavarában elbizonytalanodó egyén mégsem találja meg azt, mi szíve vágya.

A múlt hetekben, én is szokás szerint „kalimpáltam” a billentyűkön, keresve a YouTube kínálata között a nekem megfelelőt. Természetesen nagy érdeklődéssel követem az egy honapja kirobbant orosz-ukrán háborút. Minden lejátszott video anyag megtekintése után, el szoktam olvasni a hozzá fűzött kommentek egy részét. És mit ad isten, rátaláltam egy olyan világeseményre melyben világszerte milliók megtalálták igazi hőseiket, kik iránt lankadatlanul rajonganak, felnéznek, szurkolnak, egyben, féltik és gondolataikban óvják őket. A szuperhős ebben az esetben Ukrajna és a népe önmaga. Áhítattal teli kommentek, szívecskék, emotikonok, félve féltett mondatokkal tömött sorok. Milliós megtekintés, tízezres kommentek! Ilyen rajongást nem tapasztaltam, hosszú-hosszú ideje már. Mi a különbség e konfliktus és a közeli, vagy kevésbé közeli múltban lejátszódót konfliktusok között? Irak, Afganisztán, Szomália, Grúzia… Egyikben sincs az a filmbeli fekete-fehér hollywoodi dramaturgia, melyben a hős rossz. Mindegyik félnek megvolt a maga sötét oldala és a szerepük sem volt egyértelmű. (vagyis, hős nem volt).

A rosszfiú a mostani háborúban az egyik katonai szuperhatalom (Oroszország) behemót, masszív fegyveres erejével, hatalmas területével, 146 milliós lakóságával, és a világon a legnagyobb atomfegyver készlettel. A másik oldalon Ukrajna, koldus szegény, sokkal kisseb népességű ország. Hadseregének felszerelése elavult, számbelileg is reménytelenül alulmarad. De, mint a jó öreg hollywoodi akció filmekben, a piciny Dávid kezdi parittyázni a hatalmas Góliátot. Az ország egységre talál. Férfiak, nők, idősek, fiatalok, volt államelnökük, Kijev polgármestere, fegyvert ragadnak, és nem adják meg magukat, nem szöknek el. Maradnak és harcolnak, olyan keményen, okosan és bátran, hogy a hatalmas orosz hadsereg, akkora veszteségeket szenved el egy hónap alatt, amilyet nem szenvedett el tíz év alatt Afganisztánban sem. Itt dőlt el a milliók új hősének a létrejötte.

Igazából én is Ukrajnára és a lakosaira, minden idáig elkövetett hibáik ellenére, hősként tekintek. Többek között azért is mert a globalizált világunkban, egyre kevesebb a fekete-fehér sztori, ahol, egy az egyben tudhatjuk, hogy ki a rossz és ki a jó fiú.

Utóirat: Szerbiában a lakosság jó részének megvoltak és megvannak a maga hősei: Slobodan Milošević, Ratko Mladić, Aleksandar Vučić, Vladimir Putyin, és maga Oroszország. Nagy szégyenünkre, Szerbiai lakosság nagy része az oroszoknak szurkol az ukránok ellen, és azzal érvelnek, nem az oroszok a hibásak Ukrajna lerombolása miatt, hanem Ukrajna és vezetősége, mert, ha megadták volna magukat időben, ez nem történt volna meg! A Pink, a Happy, a belgrádi szennylapok és a valóságshowk együttes erővel alakították ki a szerbiai lakosok nagy részének a gondolatait.

Az ukrán hadsereg katonája egy lezuhant repülőgép maradványait vizsgálja át Kijevben (Fotó: AP)