Kedden 16 órától Szabadka központjában, a kék szökőkút előtti téren tartja nagy kampányrendezvényét a Szerb Haladó Párt. A polgárokkal Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt, a Szerbiai Szocialista Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség közös elnökjelöltje is beszélget, feltehetően beszédet is mond.

Korábban Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy először van ilyen politikai helyzet, hogy a VMSZ közös jelöltet állít. Akkor elmondta azt is, hogy a köztársasági elnökjelölt kampányrendezvénye keretében több alkalommal és helyen is felszólal, magyarul és szerbül is, hogy mondandóját mindenki értse. Habár pontos program nincs, de feltételezhetően Aleksandar Vučić szabadkai látogatása lesz az egyik, ahol Pásztor is beszédet mond.

Arról, hogy a látogatás miatt mely utcákat, kereszteződéseket zárják le a forgalom elől, egyelőre nem érkezett tájékoztatás.

(Novosti)