A Szocialisták Mozgalmának elnöke, a leköszönő kormány belügyminisztere, Aleksandar Vulin a Pink tévé műsorában arról beszélt, hogy azoknak, akik Jugoszláviát bombázták, nincs erkölcsi joguk azt kérni Szerbiától, hogy vezessen be szankciókat Oroszországgal szemben és tegye tönkre a többévszázados barátságot.

Vulin szerint az ukrajnai harcok egy oroszfóbiás hullámot indítottak el, aminek szerinte minden alkalommal szerbfóbia a vége.

– Mindenki, aki gyűlölte Oroszországot, nem szerette Szerbiát. Amit ma az orosz gyerekekkel tesznek, azt holnap szerb gyerekekkel tennék meg – mondta, majd újfent az úgynevezett szerb világ megteremtéséről beszélt, mondván továbbra is ez marad a politikai küldetése.

– Bárcsak létezett volna, de Nagy-Szerbia sohasem jött létre, Hitler viszont létrehozta Nagy-Albániát. Minden népnek van egy természetes igénye arra, hogy egyesüljön, csak a szerbeknek nem lehet – nyilatkozta, majd a regionális viszonyokról elmondta, a Balkán stabilitása Szerbián múlik, a régió egyes országainak vezetői pedig igényt tartanának Szerbia gabonájára, olajára, vakcinájára, miközben köpködnek rá.

– (Željko) Komšić i (Milo) Đukanović a két falat szerb kenyér elfogyasztása közben köpköd Szerbiára. Amikor mindenre szükségük van, a koronavírus elleni oltástól kezdve a kenyérig, akkor itt van nekik Szerbia, de Montenegró és Bosznia-Hercegovina nem akar csatlakozni a Nyílt Balkánhoz, mert azt mondják, ez Vučić nagyszerb projektje – érvelt Vulin.

Aleksandar Vulin (Fotó: 021.rs)