Bojana Novaković, környezetvédelmi aktivista és a „Marš sa Drine” (Takarodj a Drináról) kampány koordinátora kijelentette, hogy a kormánypárt megtévesztette a közvéleményt, hiszen a Rio Tinto vállalattal való együttműködés valójában nem szakadt meg.

Novaković egy rosszul érthető hangfelvételt mutatott a sajtónak a belgrádi Médiaközpontban, és azt állítja, hogy azon egy névtelen forrás beszélgetett Sašom Stojadinovićtyal, a Bori Műszaki Kar professzorával, aki elmondta, hogy az osztrák és német Thyssen, illetve a DNT vállalatok felvették a kapcsolatot a karral, hogy segítsenek nekik a bányanyitáshoz szükséges dokumentációnak a szerb szabályozással való harmonizálásában, – hiszen mint az a beszélgetésben elhangzik – áprilisban érkezik Jadarba a bánya megnyitásához szükséges bányafelszerelés.

Novaković azt állítja, hogy a bori Műszaki Kar professzora megerősítette, hogy az említett dokumentációnak az áttekintését „valószínűleg” a kar végzi majd el.

Szerbia Kormánya január 20-án visszavonta a Jadar környéki, ásványi nyersanyag kitermelési és feldolgozási projekt megvalósítására vonatkozó, 2020. február 13-tól hatályos rendeletet és az ehhez kapcsolódó területrendezési tervet.

Mint akkor közölték, a területrendezési tervet, valamint a Jadar projekt megvalósítását végző munkacsoport megalakításáról szóló tavaly áprilisi döntést törölték.

Novaković szerint az embereket becsapták, és a kormánypárt kampánya hazugságokon alapul.

„Áprilisban kezdenék a munkálatokat, ez tökéletesen egybeesik a tavaly meghirdetett tervekkel, amelyeket tavaly az Európai Uniós dokumentumok alapján ismertettünk” – szögezi le Novaković.

Emlékeztetett arra, hogy a Jadar projekt környezetre gyakorolt hatásáról szóló tanulmány még mindig nem áll a polgárok rendelkezésére.

A Moramo koalíció elnökjelöltje, és a Szabad Szerbia Közgyűlésének tagja, Biljana Stojković elmondta, hogy a felvétel március 26-án készült, és bejelentette, hogy szerdán újabb felvételt tesznek közzé, amely bizonyítja, hogy a Rio Tinto továbbra is üzletel Szerbiával.

Stojković arra szólította fel a polgárokat, hogy április 3-án, vasárnap menjenek el szavazni, és – mint mondta – szavazzanak a kormánypárton kívül bárkire.

Mariana Petković, a Szerbiai Környezetvédelmi Szervezetek Szövetségének (SEOS) tagja, Gornji Nedeljice-i lakos elmondta, hogy a valóság eltér a médiában látottaktól, mert Rio Tinto 11 telket és két házat vásárolt eddig.

„Figyeljük a katasztert és nézzük, mikor mit adtak el. Március negyedikén kiderült, hogy nemrég 1,5 millió euróért adtak el két házat a Rio Tinto számára szükséges területen” – mondta Petković.

A Rio Tinto információs központjának cégtáblája (Fotó: N1)