A Bánáti Gazdaegyesületek Szövetsége mára (március 29-ére) jelentett be tiltakozó felvonulást, mely során a gazdák a szerb elnökség épülete elé vonultak volna, de a rendőrségi telefonálgatások miatt a termelők végül elálltak ettől a szándékuktól – közölte Dragan Kleut elnök.
„A rendőrséget valószínűleg a hatalom utasította arra, hogy naponta többször is hívja fel és kérdezzen rá a gazdáknál, hogy mikor és hol terveznek tüntetni. Nem volt fenyegetés, de eluralkodott a félelem, mert nem lehet véletlen, hogy naponta többször is rátelefonálnak a termelőkre Antalfalván (Kovačica), Kraljevóban, Kragujevacon…” – mondta Kleut, aki szerint néhány ópávai gazdát arra is felszólítottak, hogy adjanak nyilatkozatot a rendőrségen.
A gazdák eredetileg traktorokkal szerették volna lezárni Belgrád központját és az elnökség környékét, így tiltakozva a mezőgazdasági termékek exportjának tilalma ellen. A Bánáti Gazdaegyesületek Szövetsége és a Nyugat-Szerbiai Gazdaegyesületek Szövetsége a gázolaj jövedéki adójának az eltörlését és hektáronként 200 eurós támogatást bevezetését szeretnék elérni. A gazdák mind a ki nem fizetett, mind a jövőbeni támogatások rendszeres és azonnali kifizetését is követelik az igényléstől számított 45-60 napon belül. Követeléseik között szerepel a fagyasztott hús külföldről történő behozatalának és a tejpor ellenőrizetlen behozatalának a szabályozása is.
Mégsem lesz traktoros tüntetés Belgrádban (Fotó: N1)