A Marinica Tepić nevével fémjelzett Együtt Szerbia győzelméért elnevezésű listán a Szabadság és Igazságosság Pártja partnereinek – Néppárt, Demokrata Párt, Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, Szerbiai Macedónok Pártja, Szabad Polgárok Szövetsége, Sloga Szakszervezetek, Változás Mozgalma és a Vlah Párt közös listája – jelöltjei találhatók. Ezen a listán kapott helyet Csonka Áron, a VMDK elnöke is.

A lista gerincét alkotó Szabadság és Igazságosság Pártjának elnökével, Dragan Đilasszal nemcsak a szerbiai, hanem a magyarországi választásokról és a vajdasági magyarság helyzetéről is beszélgettünk.

Véleménye szerint mi az ország legnagyobb problémája, amit hatalomváltás esetén sürgősen orvosolni kellene?

– A káosz, a bizonytalanság, a kilátástalanság, a hatalmas megosztottság, az agresszió, az alacsony fizetések, az összeomlott egészségügyi rendszer, a bűnözés és a korrupció… De ezt még hosszan lehetne sorolni. Rendet és igazságot kell teremteni, be kell fektetni az emberekbe, az oktatásba, a mezőgazdaságba, vissza kell adni az ellopott nyugdíjakat – ez csak néhány azok közül, amiket, ha kormányra kerülünk, mandátumunk első hat hónapja alatt megvalósítanánk. És, ahogyan ígértük, eltörölnénk az egészségügyi járulékot a Montenegróban alkalmazott modellhez hasonlóan, ennek köszönhetően pedig valamennyi foglalkoztatott fizetése 12 százalékkal növekedne.

Miként értékeli Aleksandar Vučić uralmát? Mik a jelenlegi hatalom legnagyobb hibái, véleménye szerint tett-e ez a rezsim esetleg pozitív dolgokat is?

– Mindabból, amit az előző kérdésre adott válaszomban elmondtam, kiderül, mit gondolok a vučići hatalomról. Azokról az emberekről, akik közvetlenül kötődnek olyan gyilkosokhoz, mint például Veljko Belivuk, nem tudok pozitívan nyilatkozni.

A szerb és a magyar hatalom retorikájában megfigyelhető egyféle párhuzam. Ha valami nincs rendben, Magyarországon mindenért „Gyurcsány a hibás”, Szerbiában pedig Đilas. Mi lehet ennek a hasonlóságnak az oka, tekintve, hogy ön soha nem volt miniszterelnök, és nem is vallotta be, hogy hazudott volna reggel, éjjel meg este?

– Ez a két rezsim hasonló, és a hatalmat is hasonló módon gyakorolja. Szerbiában a két legtöbbet támadott személy Marinica Tepić és jómagam. Mindig azokat támadják, akikről úgy gondolják, hogy a leginkább veszélyeztetik a rezsimet. Emellett mindig azon dolgoznak, hogy az ország népét is megosszák. Szerbiában nemcsak a többségi nemzetet osztják meg – amelyhez jómagam is tartozom –, hanem a nemzeti kisebbségeket is: a magyarokat, bosnyákokat… Így minden nemzetben megvannak az „elsőrangúak”, vagyis azok, akik támogatják az aktuális hatalmat, és vannak a „másodrangú” polgárok, akik rezsimellenesek.

Hogyan értékeli a Szerb Haladó Párt előtti kormányokat? Miben voltak azok jobbak a jelenleginél, és milyen hibákat követtek el?

– A korábbi hatalom nem volt elég jó, és a nép erről véleményt mondott a választásokon. Ám a korábbi hatalom nem szított gyűlöletet, nem állította meg Szerbiát az Európába vezető úton, nem adósította el 15 milliárd euróval az országot, nem csinált Szerbiából gyarmatot, nem állt kapcsolatban a maffiával és a szervezett bűnözéssel és nem vette el a földművesektől a támogatást. Másfelől viszont nem sikerült leszámolnia a pártokráciával, nem tudta gazdasági szempontból kellő mértékben előremozdítani az országot és javítani a munkavállalók helyzetén, nem tudta megerősíteni az intézményeket és nem fordított elegendő figyelmet az oktatásra. Végső soron nem tudta megakadályozni, hogy Šešelj és Milošević „fejdíszei” következmények nélkül megússzanak mindent.

Amennyiben pártja, illetve a köré tömörülő koalíció nyeri meg a választásokat, kivel lesz hajlandó, illetve kivel nem fog együttműködni semmi esetre sem?

– Nem fogunk együttműködni azokkal a pártokkal, amelyek a jelenlegi hatalmat alkotják, de azokkal sem, amelyek ugyan ellenzékieknek mondják magukat, de gyűlöletet táplálnak bizonyos nemzetek vagy nemzeti kisebbségekkel szemben.

Az ellenzék kormányra jutása esetén együttműködne-e Pásztor Istvánnal és pártjával? Értékelése szerint milyen helyzetben van jelenleg a vajdasági magyarság, és mi a véleménye a VMSZ-ről?

– Ők közvetlenül részei ennek az autoriter rezsimnek, amely gyűlöletet szít, és dehumanizálja a politikai ellenfeleit. Soha nem emelték fel szavukat az efféle magatartás ellen. Ezért nem tartom elképzelhetőnek velük az együttműködést. A vajdasági magyarok jelentik számunkra a legjobb kapcsolatot az Európai Unióhoz, munkájuk pedig hozzájárul országunk fejlődéséhez. Nagyon remélem, hogy egy jobb Szerbia kiépítésével sokukat meg tudjuk majd győzni, hogy maradjanak itthon, ugyanis pillanatnyilag nem ez a helyzet.

Magyarországon is választások lesznek. Ön szerint hogyan befolyásolná a két ország kapcsolatát, ha például az egyikben kormányváltás lenne, a másikban maradna a régi hatalom, illetve ha mindkettőben kormányváltás történne?

– Szerbiában kormányváltás lesz! Remélem, ez Magyarországon is megtörténik. Dobrev Klára személyében egy remek európai parlamenti képviselőt ismerhettem meg. Bízok benne, hogy Magyarországot hozzá hasonló emberek fogják vezetni. Abban pedig biztos vagyok, hogy a két demokratikus beállítottságú kormány sikeresen fog együttműködni valamennyi polgár javára.

Dragan Đilas: Rendet kell tenni az országban, és visszaadni az ellopott nyugdíjakat! (Fotó: SSP)