A tudósok évtizedek óta mondogatják, hogy a mesterséges édesítőszerek rákot okoznak a kísérleti egerekben. A Plos Medicine című tudományos lapban megjelent publikációban a kutatók most azt írják, több mint 100 ezer francia önkéntestől több mint egy évtizeden át gyűjtött adatokat vizsgálták át. Ezekből azt olvasták ki, hogy a mesterséges édesítőszerek használata valóban növeli a rák kialakulásának kockázatát. Számszerűsítve ez azt jelenti: akik fogyasztják, azoknál 13-14 százalékkal nagyobb eséllyel alakul ki valamilyen daganatos megbetegedés – írta meg a hvg.hu.
A tudósok alapvetően három édesítőszerre fókuszáltak: az aszpartámra, a szukralózra és az aceszulfám-K-ra. Ezeket különböző neveken találhatók meg a boltok polcain. A szakemberek hangsúlyozták, hogy bár az nem egyértelmű, hogy ezek valóban rákot okoznak-e, az az adatok alapján egészen biztos, hogy megnövelik ennek a kockázatát. Az aszpartám esetében 15 százalékkal, az aceszulfám-K esetben 13 százalékkal, míg a szukralóz esetében 3 százalékkal nő ennek esélye. A fenti eredményt úgy kapták meg, hogy figyelembe vettek más, a rák kialakulásval kapcsolatos lehetséges tényezőket is, mint például a nem, az életkor vagy a dohányzás.
A szakemberek szerint azért is érdemes odafigyelni az ilyen eredményekre, mert az olyan termékek, mint például a cukormentes italok vagy más egyéb élelmiszerek tartalmazhatják ezen mesterséges édesítőszerek valamelyikét, ugyanakkor a cégek gyakran hirdetik úgy ezeket a termékeket, hogy egészségesebbek, mint a cukros változat.
A helyettesítő sem egészséges (Illusztráció: Pexels)