A vezérpolitikusaink itthon és Magyarországon egyaránt gyakran mondják:

– Ez sorsdöntő szavazás lesz!

Az, de csupán nekik. Vagy megmarad a kényelmes és jól fizetett munkahelyük, vagy elveszítik. Sorsdöntő.

A nép számára már megszokott, hogy sorsa harminc éve nem változik. Aki dolgozik, annak nem sorsdöntő: a péknek másnap is kenyeret kell sütnie, a munkásnak ugyanúgy oda kell állnia a szerelőszalaghoz, a hivatalnok elmerül a papírjai között, a földműves szánt és vet, a buszsofőr elindítja a járművét, az orvos tovább gyógyít, a beteg szedi a gyógyszerét…

Minden hasznos munkát végző ember a választások másnapján is a szokott módon él. Semmi sorsdöntő nem lesz részükre.

A jelenlegi politikai elit félelme jogos. Amikor elveszítik a hatalmat, sokuk sorsa megváltozik. Fény derül a disznóságokra, a pénzlopásokra. Ezeket most eltussolják, szőnyeg alá söprik.

Sokan vagyonuk nagy (törvénytelenül szerzett) része nélkül maradnak, mások börtönbe kerülnek. Sokan örökre búcsút mondhatnak a közéleti szereplésnek. Ha nem most, akkor 4 év múlva. Egyszer minden diktatúra megbukik. A sorsdöntő szavazás egyszer bekövetkezik.

A BESZÉD ELÁRUL

A misén Sirák könyvéből olvastak fel. Időszerű:

„Amikor szitálnak, fennakad a szemét, ha beszél, kiderül az ember gyengéje. …Az ember értékét a beszéde szabja meg. A fák gyümölcse szerint becsülik a kertet, az embert szavai szerint ítélik meg. Ne magasztalj senkit, mielőtt nem beszélt, mert ez az embernek a legjobb próbája.”

Politikusaink most csak beszélnek, beszélnek. Emlékeznek, mit? Nem? Érthető. 

AKIK NEM TANULNAK

Nagy Nándor kollégám jegyzetében hallottam, hogy a mondás szerint saját kárán tanul az ember – csak a politikusok estében ez nem érvényes. Ha önhibájukból el is veszítik a választásokat, ők továbbra is politizálnak. Most már ellenzékből.

Nagyjából érthető. Politikusnak lenni a legkönnyebb foglalkozás. (Csupán a gerincet kell kiiktatnia.) Ennél a „szakmánál” nincs teljesítménykényszer. (Tisztelet a kivételnek!) Elég tessék-lássék munkát végezni, és a föntről jövő elvárásoknak megfelelni. Szolid fizetés, laza munkaidő és munkafegyelem.

Mindez a gazdaságban, a versenyszférában nehezebb, szigorúbb, s ott, aki nem teljesít, azt eltanácsolják. Ezért nem vállalják az egyszer már politikusok, hogy visszatérjenek eredeti szakmájukhoz. Inkább átigazolnak az új hatalmi párthoz. Ott meg vannak olyan hülyék, hogy befogadják őket. Kész káderek: már nem akarnak gerincesen, saját tudásuk és elképzeléseik szerint a népnek szolgálni. Végrehajtók voltak a másik pártban, utána sem lesznek mások.

KÉTEZER ÉVE VÁLTOZATLAN 

Márk evangélista írta kétezer évvel ezelőtt:

„Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat.”

Sok minden változott az évezredek során, de ez nem. A népüket szolgáló vezetők létezése még várat magára. Talán újabb kétezer évig?

TISZTA KÉZ

Az Al Jazeera Balkans tévé a riportműsorában egy horvátországi meggyfaültetvényest mutat be. Az ember elnézést kér, mert a munkától piszkos a keze. Mond egy apjától örökölt mondást, amit még nem hallottam:

– Csak munkától piszkos kézzel lehet tiszta pénzt keresni.

ÉPÍTKEZÉS, DE MINEK?

Kedvenc folyóiratomban, a Hitéletben olvasom a főszerkesztő, Harmath Károly ferences szerzetes Lélekm(f)éregtelenítés című vezércikkében:

„Vannak emberek, akik a lélekmérgezésben látják életük és tevékenységük értelmét. Fájdalmasan tapasztaljuk, hogy a nemzetmentők a pézhalmok felelőtlen eltékozlásával akarják például szülőföldön maradásra bírni az embereket. Meggondolatlan építkezésekkel akarják maradásra ösztönözni azokat, akiknek a lelke fáj, s akik tudatosan vagy tudatlanul is kimondják, hogy pénzzel nem lehet jövőt és boldogulást vásárolni. Vajon nem lenne okosabb, ha a politikum például nem az épületeket pénzelné, hanem a jogokért küzdene? A jólétet nem az épületbe fektetett pénz és pazar kivitelezés biztosítja, hanem az, ha az ember jól érzi magát az egy életre szóló bőrében. Nincs pénz, és nincs terv, ötlet, ami boldoggá tudná tenni a másodrendű polgárnak tekintett embert.”

A NAGY HIBA 

Kedvencem, a Klubrádió egyik riportalanya mondott egy mind Magyarországra, mind Szerbiára vonatkozó igazságot:

– Gyakran előfordul az a hiba, hogy a hatalom elhiszi a saját hazug propagandáját.

Szintén a Klubrádió riportalanya mondta a magyarországi politikával kapcsolatban (de Szerbiára is vonatkozhat):

– Nagyon nehéz úgy hazudni, hogy maga a nyilatkozó sem ismeri az igazságot.

Nagyjából ide illik az idézet, amit napilapunkban, a Magyar Szóban olvastam.  George Bernard Shaw: „A hazug ember büntetése nem az, hogy nem hisznek neki, hanem az, hogy ő sem tud hinni senkinek.”

A MEGDÖBBENTŐ 

A kampány számomra legmeglepőbb gondolatát a VMSZ egyik vezető „agrárpolitikusa” mondta, valahogy így:

– Amennyiben bizalmat szavaznak nekünk, akkor az elkövetkező megbízatásunk alatt megoldjuk a földművesek igazságtalan nyugdíjjárulékát, mert most a kevés földdel rendelkezők is ugyanolyan mércék szerint fizetnek, mint a nagybirtokosok.

Ember! 12 éve a hatalom részesei vagytok. Miért vártatok eddig, ha most megoldható lesz?

ZÁRSZÓKÉNT 

Mindannyian érezzük: a pénz hatalmat ad és sok-sok önelégültséget. Pláne a közpénz, amit a politikusok kegyesen „osztogatnak” a jónépnek, és elvárják érte az imádatot.

Ugyanakkor a szegénység félelemben tart. Olyan nagyban, hogy nem lehet kitörni belőle.

A fönti soraimmal szerettem volna mindenkit rábeszélni: menjen el szavazni! Legalább azt kinyilváníthatja, hogy ezt az uralmat szeretné, vagy valami másikat.

Pavlovszki Péter szövegrajza