A dámszarvas és a muflon után most európai bölényeket telepítettek a Fruška gora Nemzeti Park területére. A hím és a négy nőstény bölény Lengyelországból érkezett a Tarcal-hegyre. A Fruška gora Nemzeti Park igazgatója, Rade Krunić elmondta, hogy az állatok negyvennapos karanténban alkalmazkodnak az új életkörülményeikhez.

Csaknem 100 évvel ezelőtt még csupán ötven európai bölény élt a kontinensen. Jövő év végén a becslések szerint már több mint 10 ezer egyedet fog számlálni az európai bölénypopuláció. Szerbiában az utolsó bölényt több mint 200 éve lőtték ki, és a Fruška gora az egyetlen hely a Balkánon, ahol ezek a lenyűgöző állatok újra szaporodni kezdhetnek.

A bölények Szerbiába szállítását lengyelországi szakemberek kísérték figyelemmel. Wanda Olek Piasečkasa professzor egy spanyol kollégájával együtt ellátogatott az állatok új élőhelyére.

„Csodálatos látni őket huszonnégy órával a szállítás után, hogy nyugodtak, és úgy viselkednek, mintha mindig is itt éltek volna. Fiatal egyedekről van szó, a hím két éves, míg a nőstények két-három évesek. Legfeljebb két éven belül megszülethet az első borjú” – mondta Wanda Olek Piasečkasa, a Varsói Egyetem professzora, a világ vezető európai bölényszakértője.

Növekszik az európai bölénypopuláció (Fotó: wikipédia)