Az Európai Parlament külügyi bizottsága indította el azt a tárgyalássorozatot a szerb kormány és az ellenzék között, amelynek eredményeképpen többek között módosult az elektronikus tájékoztatásról szóló törvény is.

A törvény értelmében a választások előtti tíz napban a televíziók és rádiók nem tudósíthattak olyan jellegű hivatalos rendezvényekről, amelyeken funkcióban lévő politikusok, a hatalom tagjai, esetleg a jelöltek közül bárki részt vesz, és infrastrukturális projekteket érint: ilyenek például az út, vasút, híd, iskola, kórház, és gyár megnyitók, munkálatok megtekintése. Ennek értelmében az elmúlt egy héten a magyar nyelven sugárzó televízióknak és rádióknak sem lett volna szabad ilyen jellegű eseményekről tudósítaniuk.

A teljesség igénye nélkül, de megnéztük, hogy mennyire tartották magukat ehhez az új előíráshoz a magyar nyelven sugárzó televíziók.

A Vajdasági RTV Híradóját böngészve egy olyan tudósításra sem bukkantunk, amely miatt azt mondhatnánk, hogy megsértették ezt az új kitételt a törvényben. Március 29-én Nagybecskereken egy egészségügyi témáról tudósítottak, amelyen a helyi megbízottak nyilatkoztak és átadták rendeltetésének  a tartományi támogatásból felújított gyógykezelő részleget.

Más a helyzet a Pannon Rádió és Televízióval, amely a Vajdasági Magyar Szövetség minden kampányrendezvényéről tudósított, így azokról is, amelyek az elmúlt tíz napban történtek és rajtuk pedig részt vettek a VMSZ köztársasági képviselőjelöltjei, magas rangú tisztségviselői.

Március 25-én például Végéhez közelednek a belső munkálatok a zentai kiss zsinagógában címmel tudósítottak a VMSZ kampányrendezvényéről, a fotókon és felvételen is látszik, hogy a köztársasági parlamenti képviselőjelöltek közül ott van Újvári Zsombor, Lajkó Szilvia, Kiss Nándor és Pék Zoltán is.

Március 26-án Szilágyin a felújított emlékműről és templomtérről tudósított a Pannon RTV, 27-én pedig a felújított csókai harangot adták át. A felvételeken ott van többek között Fremond Árpád és Kovács Elvira is.

Március 28-án ismét két zentai eseményről készült tudósítás: az egyik a vízkezelő berendezés megtekintése, a másik pedig a kórház látogatása, Orvosi műszerekkel és berendezésekkel is bővült a Zentai Közkórház című tudósítás, amelyen szintén látszik, hogy a rendezvényen ott voltak a VMSZ köztársasági jelöltjei.

A rendelkezés érdekessége egyébként, hogy az csak az elektronikus médiumokkal foglalkozik, sem a nyomtatott sajtó, sem az online tér esetében nem szabályozza a megjelenést.

Jogászok szerint ez esetben is, ahogyan számos törvénnyel szabályozott dolog esetében is, a törvény csupán papíron létezik, a gyakorlatban azt senki sem tartja be.

A zentai zsinagógában zajló munklatok megtekintése (Fotó: VMSZ Facebook)