Egyre elérhetőbbé válnak a szintetikus kábítószerek és folyamatosan nő a felhasználók száma. Az európai kutatás eredményei azt mutatják, hogy a középiskolások 15 százaléka már az első osztályban kipróbált valamilyen drogot. A kamaszok, az ecstasyn és a marihuánán kívül a snüsszt használják a leginkább, az utóbbi az úgynevezett rágódohány. A szakemberek szerint sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre és be kell kapcsolni a szülőket a programba.

Arról, hogy a helyzet mennyire komoly, tanúskodik az is, hogy minden hetedik belgrádi középiskolásnál lehet drogot venni, ezt mutatja a Kriminológiai és Szociológiai Kutatói Intézet legújabb kutatása.

„A kábítószerhasználat a fiatalok életének részévé vált: a bulik, ünnepségek, klubélet alapvető tartozéka lett. A rendőrség teszi a dolgát, letartóztatja a kereskedőket, de a legnagyobb probléma az, hogy van kereslet”, nyilatkozta a Szerbiai Rádió és Televíziónak prof. dr. Darko Marinković.

A rendőrség stratégiája ezért kétfelé irányul: csökkentenék a kínálatot, de a keresletet is. A szakemberek szerint ebben kulcsszerepe van a szülőknek is.

Jelena Milošević pszichológus azt mondja, minden gyermek potenciálisan veszélyben van, mégis vannak veszélyeztetettebb kategóriák.

„Potenciálisan nagyobb veszélyben vannak azok a fiatalok, ahol családon belül nem beszélnek az érzéseikről, rosszul vannak meghatározva a határok, magára hagyják a gyermeket a problémáikkal, illetve a szülők elmenekülnek otthonról, ha gondok merülnek fel”, mondta Milošević.

A szakemberek hozzáteszik, a szülők keveset beszélgetnek a gyerekeikkel és a hiányt az iskola sem tudja intézményként pótolni.

A kábítószerkereskedők a felhasználók mellett potenciális árusítókat keresnek, s legtöbb esetben kiskorúakra esik a választás, mert esetükben elmarad a büntetőjogi felelősség. Ennek következtében a kábítószer eljut egészen az iskolákig, nem ritka az sem, hogy egészen az iskolaudvarig.

A szülők észrevehetik, ha gyermekük kábítószert kezd használni. A gyermek viselkedése megváltozik, esetleg megszakít minden kapcsolatot, kerüli a szüleit, új barát jelenik meg a társaságában, furcsa telefonhívásokat bonyolít, megváltozik a tekintete. Amennyiben esetleg kábítószerrel kereskedik, hirtelen nagyobb mennyiségű pénz lehet nála, új ruhát, technikai eszközt vásárol magának.

Belgrádban minden hetedik középiskolásnál lehet kábítószert venni (Getty Images)