A választások napja előtti utolsó alákérdezős tévéinterjújában Orbán Viktor felidézte, hogy első ciklusa alatt már a délszláv háborúnál is bele akarták kényszeríteni Magyarországot egy háborúba, de az szerinte kevésbé volt veszélyes.
„Tehát nekünk van tapasztalunk, hogy hogy kell kimaradni a háborúból. Ha sikerült kicsiben, most azért imádkozok, hogy sikerüljön nagyban is.”
Lássuk, mit mondott annak idején a NATO Milošević elleni légiháborújából való magyar „kimaradásról” az akkor még – mostani szavai szerint – kicsiben játszó ifjú miniszterelnök. Erre a beszélgetésre 1999 áprilisában, a NATO fennállásának 50. évfordulóját ünneplő washingtoni csúcsértekezleten került sor.
Azt kérdeztük az akkorra már öt hete NATO-s miniszterelnöktől (Magyarország 1999. március 19-én lett az észak-atlanti szövetség tagja), hogy vajon miért hagyta lebombázni az összes újvidéki Duna-hidat, miközben a belgrádi hidak mindegyike épségben maradhatott.
Orbán Viktor elmagyarázta e sorok írójának, hogy a vajdasági bombázások valójában a vajdasági magyarság védelmében történtek. Az újvidéki hidak megsemmisítésével az volt szerinte a cél, hogy ha a szerb hadsereg netán tankokkal indulna a vajdasági magyarok ellen (???), akkor ne tudjon délről észak felé átkelni a Dunán. Továbbá, hogy a bácskai páncélos egységeket ne lehessen vasúton Koszovóba szállítani.
Gyanítottuk, hogy ez így bizony elég béna magyarázat (akkortájt még a Magyar Szó c. napilapban is lehetett érdemi elemzéseket közölni), hiszen ha tényleg elindult volna valamilyen szerb sereg a vajdasági magyarok ellen, a hadművelet startját műholdakkal figyelve éppen elég idő maradt volna ahhoz, hogy Avianóból (ne adj’ isten a még közelebbi Taszárról!) felszálló gépek nyugodtan megsemmisítsék a hidakat még idejében, a feltételezett bácskai mészárlás vagy tömeges kitoloncolás megakadályozására.
A légiháború végeztével természetesen megkérdeztem a NATO akkori főparancsnokát, Wesley Clark tábornokot is, hogyan született meg az újvidéki hidak halálos ítélete a belgrádiakkal szemben. Az európai szövetséges erők főparancsnoka egyértelmű választ adott:
„A szerbiai célpontokat minden egyes NATO-tagállam megvétózhatta. A belgrádi hidakat a franciák akadályozták meg. A magyar kormánytól ilyen vétó nem érkezett az újvidéki hidak vagy más bácskai célpontok védelmében.”
Úgy maradt ki tehát Orbán Viktor az akkori „kispályás” háborúból, hogy nem merte megmenteni a bácskai (magyar) emberek nyugalmát. Nem csoda hát, hogy most imádkoznia kell a „nagypályás” játszmája sikeréért – hiszen már senki sem hisz neki a szövetségesek közül.
Orbán Viktor a „nagypályás” háborúról gondolkodik stratégiai nyugalommal (Fotó: Shutterstock)
