Szinte az egész emberiség ki van téve a légszennyezésnek: a világ népességének mintegy 99 százaléka lélegzik olyan levegőt, amelyben határérték felett vannak a szennyezőanyagok – közölte éves jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A jelentésben szereplő becslést a műholdas adatokra és 117 ország 6000 városának adataira alapozta.

Évente több mint 7 millió ember halálát okozza a levegő szennyezettsége – emelte ki a világszervezet környezetvédelmi egészségügyi tisztviselője, Maria Naira.

A finom por bejut a tüdőbe és a vérbe, hatással van a légzőrendszerre, károsítja a szív- és érrendszert, és egyebek mellett szélütést okozhat.

A főként a járművek belsőégésű motorjaiban keletkező nitrogén-dioxid légzőszervi problémákkal is összefüggésbe hozható. A WHO tavaly jelentősen csökkentette a szennyezésre vonatkozó biztonsági határértékeket.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója hangsúlyozta: sürgősen szembe kell nézni a légszennyezés és az éghajlatváltozás okozta kettős egészségügyi kihívással, és ehhez minél gyorsabban el kell indulnunk egy olyan világ felé, amely kevésbé függ a fosszilis tüzelőanyagoktól.

A WHO olyan támogatásokat sürgetett, amelyek lehetővé teszik a háztartások tiszta energiára való átállását, mivel a tűzhelyek és kályhák füstje jelentős tényezője a globális légszennyezettségnek.
A szervezet szerint emellett a gyalogosok, kerékpárosok és tömegközlekedést használók érdekében is intézkedéseket kell hozni. A levegő minőségével foglalkozó jelentés szerint világos különbség van a gazdagabb és szegényebb régiók között. A magas jövedelmű országok városainak 17 százalékában a levegő szállópor-tartalma megfelel a WHO ajánlásainak. Az alacsony és közepes jövedelmű országokban viszont csak a városok egy százaléka esik ebbe a kategóriába.

Légszennyezettség Pekingben (Fotó: Wikimedia Commons)