A magyarok többsége még mindig nem lát át a szitán. Ismét elámította a választások előtti megvesztegetés-csomag és elvakította a hatalmi szemfényvesztés. Még a nemzeti kereszténykedés álcsuhájába bújtatott, égbekiáltó, hivatalos gyűlöletcunami sem éri el ingerküszöbét. (Arra meg végképp nem emlékszik, hogy ugyanez a – saját maga rajzolta lejtős pályán diadalmaskodó – csapat nevezte ifikorában csuhásoknak – no nem a papokat, hanem – a hívő keresztényeket, méghozzá az Országgyűlés üléstermében.)
Az államadósság kétszer akkora, mint amikor a Nagy Magyar Szemfényvesztő 12 évvel ezelőtt – éppen arra hivatkozva – visszakapaszkodott a hatalomba. A vírusvészt világcsúcsnyi halottaránnyal vészelte át az ország, miközben a vezér vazallusai nagyot kaszáltak az elpuskázott orosz meg kínai beszerzéseken. Az infláció húszéves csúcson, Magyarország nemzetközi megítélése történelmi mélyponton. A NATO-t el- és kiárusították az orosz kémeknek, az uniós zsíron megtollasodott hájas nagyurak még az adófizetők pénzét is eldorbézolták luxusjachtokra, kastélyokra, Balaton parti magán-Kánaánra.
A milliárdos gázszerelők és táskahordozók jólétét, a fideszes/fűreres-fülbevalós elnöklendő asszonyság meg a közös jog ellen igazságügykommandózó öltönyös hölgy huszárvágásainak teret biztosító Unióban végérvényesen egyedül maradt az ország. Sőt már az egész kontinensen csak a miloševići propagandainasból szerb kenézzé kent III. (Vucsity) Sándor áll szóba az EU utolsó Putyin-pincsijével. (Még a népverető malomkerék-tányérsapkás Lukasenka is úgy hallgat putyinizmusból, mint aki bent ment ki a Kremlből, sőt a belorusz daliák is önkéntesnek álltak Ukrajna védelmére.)
Mindezzel szemben (már Ady szerint is) a magyar vidék…
„Ős, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezőt ismerem,
Ez a magyar Ugar.Lehajlok a szent humuszig:
E szűzi földön valami rág.
Hej, égig-nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág?”
Értjük persze, ha akarjuk: Durván lejtett a pálya, túl tarka volt az összefogás, naiv és gyenge a kiválasztott zászlóvivő, végtelenül hazug a hatalom és korlátlanul pofátlan a médiát kilúgozó goebbelsi propagandagépezet.
Azt a pár százaléknyi magyart, amekkora szavazattöbblettel ezen a földön teljhatalmat lehet bitorolni, nem nehéz megvezetni: önként és dalolva követik a seggfejkapitányozó megmondó-embereket és az azok felett ülő hájasodó vezér-fejet. No de hogy még a szibériai szelek szárnyán féknyúzozó orosz maszlagon se lássanak túl? Az azért döbbenetes.
Meg ahogy a Kossuth-nótával diadalmaskodók a kossuthi szabadságharcot (is) vérbe fojtó Cár-ágyúhoz fújják a dalt – az azért mégiscsak szégyenletesen önsorsrontó „magyar virtus”.
És ha majd elül a nóta, és egyszer mégiscsak rátok tör a valóság, akkor vajon, véreim, mi lehet?
„Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.”
A Győző — akivel már alig fognak kezet Európában (Fotó: Ladjánszki Máté/Népszava)
