Egy szerb sofőr 20 illegális bevándorlót akart Ausztriába vinni, közölte kedden délután honlapján a magyar rendőrség.

A rendőrök – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Szegedi Osztályának jelzése alapján április 4-én 13 órakor egy magyar honosságú gépkocsit állítottak meg Fertőd belterületén. Az autóból a járművezető, valamint négy migráns a megállást követően kiugrott, és elmenekült. A rendőrök a 30 éves szerb sofőrt rövid időn belül elfogták. A jármű utasterében az egyenruhások további tizenhat – magukat szír és szomáliai állampolgároknak valló – külföldit találtak, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A gépjárműből kiugrott külföldiek felkutatása jelenleg folyamatban van.

A járőrök az embercsempészt elfogták és az illegális bevándorlókkal együtt a Soproni Rendőrkapitányságra előállítják.

A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.

A rendőrség ezúttal sem mulasztotta el a figyelmeztetést, miszerint az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Egy szerb sofőr 20 illegális bevándorlót akart Ausztriába vinni (Fotók: Police.hu)