A belgrádi Crvena zvezda Ben kettő, valamint Aleksandar Katai és Mirko Ivanić egy-egy találatával 4:0-ra nyert a Topolyai Sport Club ellen a Szerb Kupa negyeddöntőjében, s bejutott a négy közé, ahol rajta kívül még a Partizan, az újvidéki Vojvodina és a Novi Pazar harcolta ki a helyét.

A fővárosi Rajko Mitić stadionban megrendezett mérkőzésen a TSC derekasan küzdött, s habár Katai már a 6. percben vezetéshez juttatta a hazaiakat egy jogosan megítélt büntetőből, nem utalt semmi se arra, hogy a mérkőzés végén a C. zvezda kiütéses győzelmet jegyez majd. Az, hogy végül négy gól nyertek a piros-fehérek, elsősorban annak tudható be, hogy az 55. percben a játékvezető kiállította Ifet Đakovacot, aki a 16-oson belül szabálytalankodott Milan Pavkovval szemben. A második büntetőt Ben értékesítette, a hajrában pedig Ivanić is feliratkozott a góllövőlistára, a végeredményt pedig a második gólt szerző Ben állította be a 80. percben.

A topolyai együttes vasárnap a TSC Arénában a Voždovacot fogadja, s amennyiben nyer, úgy az ötödik helyről kezdi meg szereplését a rájátszásban.