Óvodásokat szállító autóbusz elé sorolt egy kisteherautó, majd befékezett, az ütközést nem lehetett elkerülni. A biztonsági övet minden kicsi használta, így nem lett bajuk, írja honlapján a magyar rendőrség.

Budapest felé a 11-es útra akart jobbra kanyarodni április 6-án reggel a Szentendre, Dobogókői útról egy kisteherautó. Egy autóbusz elé sorolt volna be, de nem tudott. Miután sikerült kikanyarodnia, megelőzte a buszt, majd visszatérve a külső sávba beletaposott a fékbe. A buszsofőr próbálta elkerülni a balesetet, de a két jármű között nagyon kicsi volt a távolság, nem tudott időben megállni és a kisteherautónak ütközött. Mindkét jármű megsérült.

Az autóbuszon 40 kisgyerek – 20 kislány és 20 kisfiú – utazott öt óvónő kíséretében – a szentendrei ovisok kirándulni indultak. A 3 és 6 év közötti lurkóknak és vigyázóiknak nem esett baja, mindnyájan használták a biztonsági övet. Az autóbusz elején és hátulján egyértelmű jelzés figyelmeztetett: „Gyermekszállítás”.

A kisteherautó 50 éves pilisvörösvári vezetője nem tett vallomást, annyit mondott csak, nem érzi úgy, hogy büntetőfékezett volna, a gyanúsítás ellen panaszt tett.

Egy, az ütközés, valamint az azt megelőzően történtek szemtanúja szerint a busznak esélye sem volt elkerülni a balesetet. Arra is kitért, a külső sáv előttük járműmentes volt, a kisteherautó fékezését semmilyen közlekedési szituáció nem indokolta.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást az 50 éves férfi ellen, egyben elvették vezetői engedélyét.

Óvodásokat szállító busz előtt büntetőfékezett, nem lehetett elkerülni az ütközést (Fotó: Police.hu)