Oliwia Dabrowska három éves lehetett, amikor kitörölhetetlen része lett a filmtörténelemnek. Steven Spielberg Oscar-díjas filmjében, a Schindler listájában ő az, aki piros kabátban sétált a krakkói gettóban. A film fekete-fehérben készült 1993-ban, Oskar Schindler német üzletember életét mutatta be, aki több mint ezer zsidót mentett meg a haláltól a második világháborúban. A kislány volt az egyetlen színes szereplő.

Dabrowska most 32 éves, Lengyelországban él, és a háború kitörése után a határra sietett, hogy a menekülő ukrán családoknak segítsen – írja a telex.hu. Egy bejegyzésében azt írta: „Nem mondhatok el mindent, amit ott láttam, mert nem jut eszembe a helyes szó. Senki, aki még soha nem látta ezt, nem tudja elképzelni a rémálmot azoknak a menekülő embereknek a szemében.”

Jelenlegi munkájáról azt tudatta, hogy édesanyjával együtt elsősegély-szállítmányok beszerzésén dolgozik, amit a fronton harcoló katonák kapnak meg, de online és fizikailag segít, ahol tud.

A filmnek ő volt az egyetlen színes szereplője