Szombaton reggel fél hat és hat óra között a Milenko Pavlović katonai repülőtérre több – a Nova.rs szerint valószínűleg hat Y-20А típusú kínai nehéz hadirepülőgép szállt le. A batajnicai reptérre való érkezésüket követni lehetett a nemzetközi rendszereken keresztül. Egy részük a leszállást követően a Nikola Tesla reptéren üzemanyagot tankolt, majd 9 órakor visszarepültek Kínába.

Valószínűsíthető, hogy megérkezett az első rakétaszállítmány, a PVO FK-3-as, amelyről Szerbia még 2019-ben kötött szerződést és ki is fizette azt Kínának. A tárgyalások a vásárlásról még 2018-ban kezdődtek meg Kínában.

Arról, hogy a szállítmány valószínűleg még az idén megérkezik, Nebojša Stefanović védelmi miniszter is beszélt. Akkor arról is beszélt, hogy ezek Kragujevacra kerülnek majd.

Aleksandar Vučić államelnök február 19-én a kampány során azt mondta, hogy a szerb hadsereg hamarosan megkapja a világ egyik legjobb fegyverét. Annak érkezését február 25-re jelentették be, de a késlekedés oka feltehetően az ukrajnai helyzet volt.

Kínai rakétarendszer (China News)