A Szerb Haladó Párt azzal, hogy Aleksandar Vučić történelmi győzelmet aratott az első fordulóban a köztársasági elnökválasztáson, megvalósította célkitűzéseit, de a voksolás egyben azt is bebizonyította, hogy a nép Vučićra már nem párt-, hanem államelnökként tekint – nyilatkozta Ana Brnabić miniszterelnök, aki a Szerb Haladó Párt alelnöke is.

„Az, hogy Vučić több százezer szavazattal többet kapott, mint a Szerb Haladó Párt, azt jelenti, hogy a polgárok már nem egyenlítik ki Vučićot a párttal. Aleksandar Vučić gyakorlatilag már nem a Szerb Haladó Párt tagja. Be kell fejeznünk a Vučićra és az ő népszerűségére való támaszkodást” – mondta Brnabić a Pink Televíziónak, s hozzátette, hogy Vučić a választási kampány során nagyon kevés időt fordított a pártja népszerűsítésére, helyette a polgárok gondjainak a megoldásával foglalkozott, és olyan komoly problémákat oldott meg, mint az ukrajnai háború miatti válság.

Brnabić úgy gondolja, hogy a Szerb Haladó Párt mögött – Vučićnak köszönhetően – a legjobb emberek sorakoztak fel, s arról is beszélt, hogy a pártban szerepet vállaló fiatalok már most komoly politikusok.

„A Szerb Haladó Pártnak vannak a legjobb emberei. A párt rendelkezik mindennel, aminek köszönhetően vezetheti az országot, Vučić jelentős tőkét hagyott hátra nekünk, így az a feladatunk, hogy ezt megőrizzük” – mondta a Szerb Haladó Párt alelnöke, aki hozzátette, a szerb fővárosban megtartott választásoknak az abszolút győztese a Szerb Haladó Párt.