Köztársasági szinten a választásokon győztes Szerb Haladó Párt (SNS) és annak koalíciós partnere, a Vajdasági Magyar Szövetség kell, hogy kormányt alakítson, jelentette ki Miloš Vučević, Újvidék polgármestere, az SNS alelnöke és hozzátette, minden mást a pártközi egyeztetéseken kell megbeszélni.

Vučević a Novosti napilapnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy Szerbiának erős kormánya lesz, amely képes lesz megfelelni a kihívásoknak, folytatni tudja a fejlődést, valamint építeni az ország jószomszédi és hagyományos kapcsolatait.

A választás eredményeit összegezve Vučević úgy fogalmazott, hogy a nagy részvételi aránynak köszönhetően Aleksandar Vučić történelmi győzelmet aratott.

Azt is közölte, hogy elemezni fognak minden egyes százalékot, ahol az SNS a vártnál kevesebb szavazatot kapott.

Arra a kérdésre, hogy felelősnek tartja-e magát, amiért pártja Újvidéken a szavazatok mintegy 37 százalékát szerezte meg, ami lényegesen kevesebb, mint a 43 százalékos országos átlag, Vučević azt mondta, nem menekül a személyes felelősségvállalás elől, főleg az újvidéki, de a vajdasági eredményeket illetően sem.

A politikustól azt is megkérdezték, mit szól azokhoz a kommentárokhoz, hogy a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) sarokba szorította a haladókat, hogy köztársasági szinten kössenek koalíciót, mert a szocialisták nélkül az SNS-nek nem lenne meg a többsége Belgrád közgyűlésében, amire azt felelte, hogy pártját senki sem szorította sarokba.

Vučević: Az Dačić problémája, hogy miniszterelnök szeretne lenni

Miloš Vučević, Újvidék polgármestere és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke (Fotó: Miloš Vučević/Instagram)