Györe László bejutott a Monte-Carlóban zajló 5,8 millió euró összdíjazású salakpályás férfi tenisztorna (ATP 1000) második fordulójába, miután a rajton két és félórányi küzdelem után 6:4, 6:7 (7-9), 6:2-re nyert az amerikai Maxime Cressy ellen.
A világranglista 62. helyén álló zentai teniszező az első játszmában 3:3-nál elnyerte ellenfele adogatójátékát, s ezt a breaket magabiztosan megőrizte a szett végéig, amelyet végül 39 perc után megnyerte az első játszmát.
A második szett során mindkét teniszező egyszer-egyszer veszítette el az adogatójátékát, így a játszma a rövidítésben dőlt el: Györe három szettlabdát is hárított, azonban a negyediket már nem sikerült neki, így a világranglista 69. helyezettje 65 perc után megnyerte a játszmát és egyenlített.
A döntő szett során Györe 3:2-nél és 5:2-nél is breakelt, így végül 6:4, 6:7, 6:2 arányban nyert, és bejutott a második fordulóba, ahol az olasz Lorenzo Sonego lesz az ellenfele, akit a szervezők a 16. helyen emeltek ki.