A Tricikli Fesztivál 2021-ben, három irodalom iránt elkötelezett közösségi tér együttműködéseként indult Szegeden, a rendezvény célja pedig az volt, hogy újragondolják a szerzői estek és a város kulturális erővonalainak berögzött szabályrendszerét is. 2022-től kezdődően három – egymástól országhatárokkal is elválasztott – város családias közösségeiből kinövő mozgó irodalmi fesztivállá változik a Tricikli, a három város egyike pedig – Szeged és Sepsiszentgyörgy mellett – nem más, mint a vajdasági Magyarkanizsa.

A Wemsical Serbia csapata örömmel vette a felkeresést és csatlakozott az ötlethez, hiszen Magyarkanizsa bár csöndes város, sok írót és művészt inspirál még ma is, ez a gazdag művészi világ pedig egy izgalmas irodalmi térkép biciklis útvonalának ad lehetőséget. Magyarkanizsa terei labirintusszerűen rajzolódnak ki a különféle műfajú, stílusú, korú szövegekben, a szervezőcsapat oszlopos tagjai, Vígi Sára és Oláh Tamás pedig kreatívan kötik ezeket össze, hogy ez aztán ténylegesen egy kerékpárral is olvasható történet lehessen. Az útvonal már biztosan a központból indul a Járás felé, néhány megállóval, majd a szúnyogfaluból egy nagyobb pihenő után a park Vigadójától a Tisza felé veszi a csapat az irányt – és hogy kiket olvasunk és kikkel, az még egy kicsit maradjon titok.

Erről a friss irodalmi fesztiválról, ami reméljük, hogy nem csak az idén valósulhat meg, hamarosan többet is megtudhatunk. A dátum azonban már most is biztos: június 25-én érdemes Magyarkanizsa felé venni az irányt, méghozzá nem más eszközzel, mint kerékpárral.

A részletes infókért érdemes követni a fesztivál hivatalos Facebook oldalát, amelyet a @triciklifesztival név alatt lehet megtalálni, és természetesen a helyi szervezőkét, ami a @wemsical.serbia név alatt kereshető.