Az újvidéki rakpartnál kedden délelőtt nagyobb mennyiségű piros színű folyadék került a Dunába, közölte a 021.rs.

Az illetékes tartományi felügyelőség a portál megkeresésére közölte, hogy a jelenleg rendelkezésre álló információik szerint nem történt szennyezés.

– Kapcsolatban vagyunk a halőr szolgálattal, de a Duna ezen szakaszán nem észleltünk semmilyen elváltozást, vagy szennyezést. A tartományi környezetvédelmi felügyelőség állandó kapcsolatban van a Vajdasági Vizei közvállalattal, és amennyiben bármilyen potenciális szennyeződés jelenne meg, megteszünk minden törvényes lépést – közölte a felügyelőség.

2015-ben fordult elő több ízben is, hogy ismeretlenek különféle folyadékokat engedtek a Dunába, ami miatt vörösre színeződött el a folyó vize, de az illetékeseknek nem sikerült megállapítaniuk, hogy ki okozta a szennyezést.

Újvidéken megint piros a Duna vize (Fotók: 021.rs)