Az idei év első negyedévében több mint 100 ember vesztette életét közlekedési balesetben Szerbiában. A szakértők úgy vélik, hogy ez főleg a hiányos járművezetői kultúrával és a felelőtlenséggel magyarázható. Sok sofőr az alapvető szabályokat sem tartja be, például a biztonsági öveket továbbra is elsősorban csak az első üléseken kötik be.
„A hátsó ülésen ülő, biztonsági övet nem használó utas nemcsak önmagát, hanem az előtte ülőket is veszélyezteti” – mondja Damir Okanović, a Közlekedésbiztonsági Bizottság munkatársa. A közlekedési szakemberek felhívják a figyelmet a követési távolság betartásának fontosságára is.
„Minden mögöttünk haladó járművezetőt időben figyelmeztetni kell a kanyarodási, leállási, sávváltási szándékunkról, mert a késői figyelmeztetés vagy a másik gépkocsi túlságos megközelítése veszélyes helyzetekhez és ütközésekhez vezethet” – mondta dr. Milan Vujanić bírósági szakértő.
A közlekedésrendészet várhatóan megháromszorozza majd a radarok számát, és a tervek között az is szerepel, hogy a városok teljes területén 50 km/órára korlátozzák a járművek sebességét. Az év első három hónapjában 1200 sofőrt zártak ki a forgalomból erőszakos vezetés miatt. A 2021-es év folyamán összesen 1055, korábban a forgalomból kitiltott sofőr volt kénytelen újból megszerezni a gépkocsivezetői jogosítványt.
Három hónap alatt több mint százan haltak meg az utakon Szerbiában (Illusztráció: Pixabay)