A magánórák és az egyéni foglalkozások az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvendenek. Bár a különórák korábban főként a középiskolai vagy egyetemi felvételi vizsga előtt voltak népszerűek, ma már az általános iskola alsó tagozatában is azok. Gordana Plemić, a Szülő Egyesület elnöke szerint ma már csaknem minden gyerek jár valamilyen különórára.

„A rossz jegyek kijavítása miatt is járnak különórára, de olykor a kitűnő jegyekkel rendelkező gyerekek szülei is azt gondolják, hogy a gyerek nem kap elég ismeretet az iskolában, ezért különórákra járatják” – mondta Plemić a szerb köztévé reggeli műsorának vendégeként. Plemić szerint a járvány tovább növelte a magánórák iránti igényt. A magánórák ára az osztálytól és a tananyagtól függ.

„Néha a szülők akár hitelt is felvesznek emiatt, hiszen a legtöbb átlagfizetéssel rendelkező szülő nem tudja kifizetni az egy-két ezer dináros órákat“ – mondja az egyesület elnöke.

Plemić kihangsúlyozta: gyakran előfordul, hogy egy magántanárnak nincs is megfelelő képesítése a gyerekekkel való munkához vagy az adott tananyag átadásához, így újra ki kellene építeni az iskolákba vetett bizalmat, és kihasználni az állami oktatás nyújtotta lehetőségeket.

Jobban ki kellene használni az az állami oktatás nyújtotta lehetőségeket (Illusztráció: Pixabay)