Szombaton négy szavazókörben a voksok 59,4 százalékát szerezte meg a megismételt belgrádi helyhatósági választásokon a Szerb Haladó Párt (SZHP). Ezeken a helyeken április 3-án az eredmény 37,6 százalék volt – jelentette be szombaton este Darko Glišić, az SZHP végrehajtó bizottságának az elnöke.

Glišić tájékoztatása szerint a Szerb Haladó Párt azon az 54 szavazóhelyen, ahol megismételték a voksolást, 60,94 százalékot kapott, míg korábban ezeken a helyeken csupán 43,6 százalékot sikerült elérniük. Az Együtt Szerbia győzelméért lista, amely első alkalommal 13 százalékot szerzett, ezúttal 5,92 százalékon áll.
Az elnökválasztást 35 helyen kellett megismételni, és a nem hivatalos eredmények szerint Aleksandar Vučić a szavazatok 79,01 százalékát szerezte meg.

 

Örülhetnek a haladók a szombati eredményeknek