Ma is szükség van a krisztusi feltámadás képviselte reményre és fényességre Ferenc pápa szerint, aki békét sürgetett a háború uralta világban a Szent Péter-bazilikában mondott homíliájában szombat este.

Az egyházfő felidézte, miként fedezték fel az asszonyok, hogy Krisztus sírja megüresedett. Ferenc pápa úgy vélte, a feltámadást hirdető húsvét a megszokott sémák felborításával kezdődött. „Meglepetésszerű reményt” hozott az emberiség életébe, de „nem mindig könnyű ráerezni, mivel a remény gyakran nem talál helyet szívünkben” – mondta a pápa.

Úgy folytatta: a reményt az élet legsötétebb szegleteiben kell keresni, ahol az emberek sírnak, küzdenek, szenvednek, remélnek. „Az a kereszténység, amely az Urat a múlt roncsai között keresi, és bezárja a megszokás sírjába, húsvét nélküli kereszténység” – mondta a pápa, aki felszólította egyházát, „félelem, mesterkedés, megalkuvás nélkül” menjen ki a világ utcáira. „Vigyük el Jézust a mindennapi életbe a béke eszközeivel a háború borzalmaitól sebzett világba (..) Jézussal az éjszaka nem marad végtelen” – mondta Ferenc pápa.

A pápa szavait öt és fél ezren hallgatták a papokkal és hívőkkel teli bazilikában, aki nem fért be, a Szent Péter téri kivetítőkön követte a szertartást, amelyen jelen volt Ivan Fedorov, a dél-ukrajnai Melitopol polgármestere is, akit öt napon át tartották fogva a várost elfoglaló orosz erők, mielőtt kicserélték kilenc orosz sorkatonára, valamint az ukrán parlament három tagja.

 Vasárnap délelőtt Ferenc pápa a Szent Péter téren mutatja be az ünnepi misét