A Szerb Védelmi Minisztérium arra invitálja a 19 és 30 év közötti fiatal férfiakat és nőket, hogy a júniusi felvételi időszakban jelentkezzenek hat hónapos fegyveres katonai szolgálatra.

Jelentkezési joga minden olyan cselekvőképes állampolgárának van, aki idén tölti be legalább a 19., és legfeljebb a 30. életévét, és korábban még nem teljesített fegyveres katonai szolgálatot.

Az önkéntes szolgálatot teljesítő katonák az új ismeretek elsajátítása, és a korszerű fegyverekkel és haditechnikával való ismerkedési lehetőségen túl havi 38 ezer dinár körüli fizetést is kapnak – áll a tárca közleményében.

Az önkéntes katonai szolgálatra vonatkozó kérelmet a Szerbiai Posta valamennyi fiókjában, az elektronikus kormányzati portálon (eUprava), továbbá a valamikori katonai ügyosztályokon lehet benyújtani.

Mindazok, akik hivatásos katonák szeretnének lenni, gyorsított eljárásban adhatják át a kérelmet, és az önkéntes szolgálat lejárta után azonnal szerződést köthetnek a katonasággal.

Várják az önkéntes szolgálatra jelentkező fiatalokat (Fotó: Védelmi Minisztérium)