Ana Brnabić kormányfő cáfolja azokat a találgatásokat, amelyek szerint már előre lebeszélt ügynek számít, hogy Szerbia bevezet bizonyos szankciókat Oroszországgal szemben. A kormányfő kiemelte, szeretné ezt „tisztán, eltökélten tisztázni, semmit sem ígértünk és nem állapodtunk meg”, mondta.
„Mindig igazat mondunk a polgároknak. Az egyeten álláspontunk ma, a kormány és a Nemzetbiztonsági Tanács álláspontja, hogy a szankciók bevezetése ellen vagyunk, és tiszteletben tartjuk Ukrajna területi egységét”, nyilatkozta Brnabić a Szerbiai Rádió és Televíziónak.
Véleménye szerint nagyon nehéz védeni Szerbia álláspontját, hiszen nap mint nap nyomás alatt van a vezetés.
„A nemzetközi jog teljesen egyértelmű ebben az esetbe is. Az, hogy a világ hatalmai éppen úgy használják fel, ahogyan az nekik megfelel, az már egy másik kérdés. Minket, területileg kicsi országot, véd ez a nemzetközi jog“, mondta Branabić.
Ana Brnabić (Tanjug)