A szabadkai Snežana Stipić azt állítja magáról, hogy egy másik galaxisból, a Plejáda csillagfürtből származik, a Földre pedig azzal a határozott feladattal került, hogy a más galaktikus rendszerek létezéséről beszéljen, írja a Kurir.

Arra a kérdésre, hogy van-e bármi is, ami a földönkívüliséget bizonyítaná, a szabadkai nő azt válaszolta, hogy erre ő maga a bizonyíték.

– Van egy pillanat, amikor érzem az energiájukat, ami nálam mentális síkon jelzi, hogy készülnöm kell valamire. Azt továbbra sem tudom, hogy mire. Később, amikor megnyugszom, megtörténik a velük való találkozás mentális, vagy fizikai formában, Rendkívül gyengédek, csodálatosak és figyelmesek velünk szemben. Mert valójában mi az ő részeik vagyunk – magyarázta Snežana.

A földönkívüli dolgok iránti érzéke már fiatal korában megmutatkozott. Szüleinek már kiskorában részletesen mesélt a másik világokról, bolygókról, miközben erről akkor még senkitől sem tanulhatott. Akkor még sok mindent nem értett, amíg 14 éves korában, mint mondja, az világűrbe szállították, ez pedig akkor történt, amikor Szabadka környékén lezuhant egy repülőtányér.

– Nagyon sokan szeretnék azt érezni, amit átéltem, de higgyék el, az roppant kellemetlen. Ők be kell hogy borítsák az embert egyfajta plazmával ahhoz, hogy képesek legyenek az űrhajón tartózkodni. Amikor pedig visszahozzák, akkor ez a plazmát le is kell venni. Amíg odakint vagyunk, a szervezetünk egyféle tisztuláson megy keresztül és testünk rezgései ráhangolódnak ő rezgéseikre. Nagyon különleges gépeken kell keresztülmenni – ecsetelte a szabadkai nő.

Elmondása szerint a Földre a Plejáda csillagfürtből érkezett és az a feladata, hogy az embereknek más galaxisok létezéséről beszéljen. Mint mondja, származási helyére, de sok más galaktikus világba is utazott már több ízben, illetve fogadott azokból látogatókat.

– Nemrég meglátogatott egy lény egy teljesen másik univerzumból, és azt mondta, menjünk, mert ebből elég volt. Megkérdeztem, hogy hová akar menni. Erre azt felelte, hogy hallotta, mennyire elegem van ebből a földi életből. Ekkor azt mondtam neki, hogy nem mehetünk, mert még nem végeztem el mindent, az én küldetésem itt még nem ért véget – mesélte Snežana Stipić.

Az idegenek a nővel bináris kódokon keresztül kommunikálnak, és ezek segítségével üzennek rajta keresztül másoknak is.

– Üzenetet kaptam a galaktikus föderációtól, ami itt van, és most már teljesen bizonyos, hogy létezik. Erről már korábban is sokan beszéltek. Üzenetet kaptam, miszerint bizonyos emberekkel egy meghatározott időpontban a Rtanj hegyen kell lennem. Pont azért, hogy kinyissák a kódokat, azokon a részeken, ott, ahol az emberek még álomban vannak. Ez 2020. június 27-és és 28-án történt. Előző éjszaka egy űrhajó lebegett a Rtanj hegy felett, ugyanis ott van a csillagkapu. Ők ott tartózkodnak, és oda érkeznek, ami az ottani emberek számára teljesen hétköznapos dolog – magyarázta Snežana.

A szabadkai nő úgy véli, hogy a Földön nagyon sok földönkívüli lény tartózkodik, ám mindannyian úgy néznek ki, mint az emberek, akiknek az a szándéka, hogy a földieket is megtanítsák új világok létrehozására.

A Kárpát-hegységhez tartozó Rtanj hegy Belgrádtól mintegy 200 kilométerre délkeleti irányba helyezkedik el, Szerbia keleti csücskében (Fotó: Wikipédia)

Snežana Stipić (Fotó: Kurir TV)