Az olaszországi iskolákban és más középületekben májustól tilos lesz 25 Celsius-foknál alacsonyabbra állítani a légkondicionálókat. Ezzel az orosz-ukrán háború által súlyosbított energiaválságot akarják elkerülni – írta meg a 444.hu.

A „termosztát-műveletnek” elnevezett kezdeményezést azután jelentették be, hogy Olaszország megállapodást kötött Angolával, hogy növelik a gázszállítást a dél-afrikai országból. Olaszország jelenleg Oroszországból importálja földgázának 45 százalékát.

A légkondicionálással elpazarolt energiáról azután alakult ki vita, hogy Mario Draghi miniszterelnök ironikusan a légkondicionálást hozta fel példaként arra, hogy az olaszoknak esetleg fel kellene áldozniuk valamit az ukrajnai béke érdekében. „Békét akarunk, vagy a légkondicionálót akarjuk bekapcsolva tartani? – mondta április elején.

A szabályok május 1-jén lépnek életbe, és jövő év március 31-éig lesznek érvényben. A nyári minimum 25 fokos klíma mellett azt is szabályozzák, hogy télen maximum 19 fokosra lehet felfűteni az épületeket. Hogy ezt hogyan fogják ellenőrizni, az egyelőre nem világos, de a határértékeket átlépőket 500 és 3000 euró közötti bírsággal sújthatják. Az intézkedés nem vonatkozik a kórházakra, de magánlakásokra kiterjeszthetik.

Renato Brunetta közigazgatási miniszter szerint ezzel az intézkedéssel évente 2-4 milliárd köbméter gázt takaríthatnak meg.

 

A korlátozás a kórházakra nem vonatkozik