Az ukrán állami vasúttársaság vezetője hétfőn reggel megerősítette, hogy öt közép- és nyugat-ukrajnai vasútállomás került támadás alá – írja a Sky.

Alekszandr Kamisin közölte, hogy áldozatokról is érkeztek beszámolók, de azok pontos száma még nem ismert.

Hozzátette azt is, hogy a támadások mindegyike egy órán belül történt, és emiatt pedig 16 személyvonat menetidejében jelentkezett késés.

Nem ez az első eset, hogy Oroszország vasútállomásokat célba veszik a háború kitörése óta. Áprilisban legalább 50 ember, köztük öt gyermek vesztette életét, miután az orosz erők rakétacsapást mértek egy kramatorszki vasútállomásra.

Vasútállomás Ukrajnában még  a járvány idején