Az elektromos energia, a gáz és az élelmiszerek árai is tovább emelkednek majd – jelentette ki Aleksandar Vlahović. A Szerbiai Közgazdászok Egyesületének elnöke szerint az egyre nagyobb nyomás következtében, hogy Szerbia vezessen be szankciókat Oroszország ellen az ukrajnai agresszió miatt, az árak tovább emelkednek majd, s emiatt ez a helyzet a legszegényebbeket érinti majd legnagyobb mértékben. Az állam ebben a helyzetben kénytelen az intézkedéseit az újonnan előállt helyzethez igazítani.

– Meg fogok lepődni, ha nem drágul az áram, és nagyon valószínű, hogy a következő fűtési idény előtt a gáz ára is emelkedni fog – mondta Vlahović az Insajdernek, aki hozzátette, hogy az infláció következtében a szegénységben élők helyzete még nehezebbé válik, ugyanis ők a bevételük jelentős részét élelmiszerre és a létszükségletekre költik.

Arra a kérdésre, hogy a szerb kormánynak mit kell tennie, hogy csökkentse az infláció okozta következményeket, Vlahović azt felelte, hogy felelősségteljes pénzügyi politikát kell folytatni, ami a spóroláson alapul.

– A pénzügyi politikai alapja a takarékosság kell, hogy legyen. Úgy gondolom, téves út lenne az, ha a szerb kormány ugyanazt tenné, mint a koronavírusjárvány közepén, amikor minden nagykorú állampolgárnak pénzt osztott. Nagyon fontos lenne elkészíteni a szociális térképet, mert ez az alapja annak, hogy a támogatás a lakosság megfelelő rétegéhez jusson el – nyilatkozta a szakember, aki arra a kérdésre, hogy a polgárok mit tudnak tenni annak érdekében, hogy könnyebben átvészeljék a válságot, a következőket felelte:

– Az én tanácsom a polgároknak, hogy ilyen körülmények között a lehető legnagyobb mértékben takarékoskodjanak, ezalatt pedig azt értem, hogy ne vegyenek fel drága és hosszútávú kölcsönt, mert egy nagyon bizonytalan időszak vár ránk – mondta a közgazdász, aki szerint nem reális azt várni, hogy Szerbia megússza majd a dominó effektust, amennyiben Oroszország és Európa csődbe megy.