Ki ne szeretne olyan hasznos pénzügyi tanácsokat kapni, amelyeket, ha betart, akkor a három hónap alatt csak 74 eurót költ majd, és mivel 358 euró a fizetése, nem kevesebb mint ezer euró megtakarítása lesz?! Pár nappal ezelőtt az egyik fővárosi bulvárlap közölte annak a 31 éves belgrádi fiatalembernek a történetét, akinek ez sikerült, és el is árulta, hogyan valósíthatják meg ugyanezt a polgárok.

Persze az egész történet annyira átlátszó, hogy igazából már fáj a hülyeség, már csak azért is, mert ez a cikk, amelynek a lényege, hogy a pénzt három borítékba kell gyűjteni, időről időre megjelenik a sajtóban, és a bulvárújságírás karikatúrájává vált.

Legutóbb a Kurir című napilap jelentette meg a cikket, a következő címmel: Egy belgrádi (31) 42 000 dináros fizetéssel három hónap alatt 1000 eurót takarított meg – az alcímben pedig az szerepelt, hogy: VARÁZSLÓ.

A történet talán többeknek ismerős, hiszen adott egy névtelenséget kérő fiatalember, aki nemrég még munkanélküli volt és szinte semmilyen bevétellel nem rendelkezett. Utána adminisztrációs munkát vállalt egy építéssel foglalkozó vállalatnál, és mindjárt meg is találta azt a módszert, amellyel nagyon sokat spórolhat. Az első, hogy a 42 ezer dináros fizetéséből azonnal vásárol 200 eurót, és beleteszi az első borítékba, amelyhez egy hónapon keresztül nem nyúl hozzá. Az eurót tartalmazó boríték mellett kell még kettő: az egyikben az 1000 és a 2000 dináros bankjegyek kerülnek, a másodikba pedig a 10, a 20 és az 50 dináros bankjegyek. A megtakarítás lényege, hogy napi szükségletekre fordítandó pénzt a nagyobb címletű borítékból fedezi, de amint felváltja az ezrest és a kétezrest, az aprót azonnal beteszi a harmadik borítékba. Nem mellékes, hogy nagy mértékben támaszkodik a szüleire, és azt is elárulta, hogy angolórákat is tart a munkája mellett, így plusz bevétele is van, amelyet szintén nem költ el.

A tanács az, hogy minél többször kell a szülőknél ebédelni, így azzal is lehet csökkenteni a kiadásokat, az albérletet pedig a barátnője fizeti, szórakozóhelyre ritkán jár, étteremben évente csak párszor eszik.

A történetet először a Blic jelentette meg 2016-ban, s az érdekesség, hogy a fiatalember semmit se öregedett a hat év alatt, ugyanis akkor is 31 éves volt. A Kurir először 2017-ben ismertette meg olvasóival a pénzügyi tanácsadás nagymesterének számító fiatalember esetét. A Blic 2018-ban felmelegítette a történetet, amely többek között megjelent a Telegrafban és még néhány bulvárlapban is, de angol nyelvű honlapokon is lehet hasonló tartalmú írásokat találni.

És a mindent a kattintásért vezérelv odáig juttatta a történetet, hogy a bulvárlapok újabb cikket jelentettek meg a megtakarítással kapcsolatban, amelynek a főszereplője az örökifjú fiatalember barátnője volt, s aki elmondta, neki semmilyen problémája nincs azzal, hogy a barátja spórolós típus, és hogy emiatt neki kell az albérletet száz százalékban fizetnie…