Szerbia négy legnagyobb hőerőművének képviselői és a Szerbia Távfűtőművei Üzleti Egyesület (Toplana Srbije) szakemberei úgy értékelték, hogy jelenleg lehetetlen megjósolni a gáz és a fűtés árát a következő fűtési szezonra, írja a Beta hírügynökség.

Az egyesület igazgatója, Dejan Stojanović rámutatott, hogy május végéig nem lesznek pontos adatok a gáz- és fűtésárakról. Emlékeztetett arra, hogy az orosz partnerrel kötött tízéves szerződés hamarosan lejár.

– A gáz ára korábban 333 dollár volt 1000 köbméterenként, míg most 1000-1100 dollár a gáz tőzsdei ára – mondta Stojanović.

Hozzátette, hogy 60 szerbiai hőerőműből 17-ben nincs lehetőség a földgáz helyettesítésére. A niši hőerőmű igazgatója, Predrag Milačić kijelentette, egyelőre semmi jel nem utal arra, hogy a következő fűtési szezonban ne lenne elegendő energia.

– Hajszálnyira vagyunk egy többéves szerződés aláírásától hazánk gázellátását illetően. Az elmúlt egy évben az energiaárak európai piaci mozgása alapján arra számítunk, hogy az ár lényegesen magasabb lesz – mondta Milačić.

Ivana Kalanja, a Belgrádi Hőerőművek Közvállalat termelési és hőenergiájáért felelős ügyvezető igazgatója elmondta, hogy Belgrádban a városi fűtés 96 százaléka gázzal működik.

– Gázfüggőségünk nagyon erős, és ez kihat a megegyezésre – hangsúlyozta Kalanja.

Az újvidéki hőerőmű hőenergia-termelési ágazatának vezetője, Dušan Macura elmondta, hogy az erőmű 100 százalékban földgázzal működik.

– A következő tíz évben csökkenhet a fosszilis tüzelőanyagoktól való függés a városban, az Újvidéken nemsokára épülő biomassza és szemétégető erőmű kapacitásának köszönhetően – mondta Macura.