Május 16-tól jelentkezhetnek a 16 és 29 éves fiatalok a 100 eurós támogatásért, amennyiben eddig még nem tették meg, vagy időközben, a legutóbbi támogatás folyósítása óta lettek jogosultak rá, vagyis töltötték be a 16. életévüket, jelentette be Siniša Mali pénzügyminiszter szerdán, a Szerbiai Rádió és Televízió reggeli híradójában.

Azok, akik korábban már igényelték a 100 eurós támogatást már benne vannak a rendszerben, vagyis, nem kell újra jelentkezniük, automatikusan megkapják a pénzt.

A többiek, akik időközben betöltötték vagy május végéig betöltik 16. életévüket, illetve akik a január vége óta eltelt időszakban szerb állampolgárságot szereztek, május 16-a és 31-e között igényelhetik a támogatást elektronikus úton, a Kincstári Igazgatóság portálján: idp.trezor.gov.rs címen.

A jelentkezés egyszerű: meg kell adni a személyi igazolvány számát és a személyi számot (JMBG), valamint feltüntetni, hogy az illető személynek mely banknál van folyószámlája, amelyre a pénz átutalását kéri. Amennyiben nincs számlája, akkor is választania kell bankot, ahol a nevére az állam díjmentesen nyit számlát” – ismertette korábban Siniša Mali pénzügyminiszter.

Az újabb 100 euró júniusban érkezik, a kifizetést az ígéretek szerint a hónap első három napján bonyolítják le. Februárban a 100 eurós segélyt kicsivel több mint egymillió fiatal kapta meg.