A belgrádi Partizan 4:1-re győzte le a Topolyai Sport Clubot a Szerb Szuperliga 33. fordulójában. Az eredmény igencsak csalóka, ugyanis a vendégek a 31. perctől vezettek, egészen a félidő végéig, akkor azonban két gólt is kaptak, majd a második játékrész elején még egyet, s onnan már nem tudtak visszajönni a mérkőzésbe.

A TSC a 31. percben szerezte meg a vezetést: a vendégek letámadták a Partizant, s Bocskay Bertalan remekül vette észre az üresen álló Stefan Vukićot, aki a kifutó kapust átemelve talált a kapuba. A 41. és a 48. perc között háromszor is eredményesek voltak a hazaiak: a 41. minutumban Natkho szabadrúgásból lőtt góljával egyenlített a Partizan, a labda a kapufáról pattant a kapuba, esélye sem volt Nenad Filipovićnak. Egy perccel később Menig lövését még védte a vendégek kapusa, de Ricardo próbálkozásával szemben már tehetetlen volt – elsőre úgy tűnt, hogy marad az 1:1, mert a partjelző szerint Menig lesen volt, azonban a VAR-szobából jött az üzenet, hogy a találat érvényes, így a Partizan a 44. percben 2:1-re vezetett. A második félidő harmadik percében eldőlt a három pont sorsa, ugyanis Aleksandar Miljković közelről a kapuba talált. A 62. percben a csereként beállt Marković a szintén csereként pályára lépő Nemanja Jović elé tálalt, aki 4:1-re módosította az eredményt, s mint később kiderült, ezzel a végeredményt is beállította.

A bajnokságból még négy forduló van hátra, a TSC 44 ponttal az ötödik helyen áll, s a hátralevő fordulókban a Voždovac, a niši Radnički, a Napredak és az újvidéki Vojvodina ellen lép pályára a topolyai csapat.

Jelenet a 4:1-es hazai győzelemmel végződő Partizan – TSC mérkőzésről (Fotó: FK Partizan)